Exkluzív: Alan Jones Gilles Villeneuve-ről

F1

2015. május 8. péntek, 19:37

A csütörtöki szövegelés után pénteken végre száguldást is láthattunk a Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában, ahol a csapatok először próbálták ki az új fejlesztési csomagokkal felvértezett autóikat. A hurráoptimizmus után megmutatkozott, hogy csodákra nem nagyon lehet számítani…

Régi mondás, hogy a nyitónapi edzésekből túlzottan komoly következtetést nem szabad levonni: ezt vagy komolyan vesszük, vagy nem, annyi mindenesetre igaz, hogy Lewis Hamilton tempója ezúttal is makulátlannak tűnt. Ugyan az első edzésen hét századdal kikapott az idei formaromlása miatt egyre többet kritizált csapattárstól, Nico Rosbergtől, a kétszeres világbajnok utána lazán behúzta a második gyakorlást. A tréning közben még azt is megengedhette magának, hogy a garázsban egy székre kiülve, napszemüvegben pózolgasson: ezt egyébként jókora nevetés kísérte a sajtóteremben.

CEf2EbdWMAAv5Ou

A paddockbeli közvélemény természetesen a Ferraritól, elsősorban Sebastian Vetteltől várja, hogy az erősen átszabott SF15-T-vel megszorongatja a britet: a német a közelébe is férkőzött az űzött vadnak, igaz, a hátránya több mint négytizednyire rúgott. A négyszeres világbajnok ennek fényében ismét óvatos duhajként beszélt a tapasztalatokról: „A Mercedes előnye még mindig nagy. Ma egyébként túl sokat csúszkáltunk és ilyen körülmények között nehéz felmérni, hogy mennyi javulást eredményeznek az újítások. A legfontosabb az, hogy ezekkel minden rendben és úgy működnek, ahogyan vártuk. Remélhetőleg erre tudunk majd építkezni.”

A nap kellemetlen meglepetését Romain Grosjean jegyezte, aki a délutáni gyakorlásra visszakapta a Lotust az első edzésen köröző tavalyi GP2-es bajnoktól, Jolyon Palmertől, ám 14 kör után az autóról lerobbant a motorborítás. A francia nem nagyon tudott mit mondani a történtekre, ráadásul Nick Chester technikai igazgató is csak megvonta a szemöldökét: „A malőr ellenére sikerült sok adatot gyűjtenünk, ráadásul a szervizcsapatunk produkált egy 2,1 másodperces kerékcserét is, ami azt mutatja, hogy nagyon rá vannak pörögve a hétvégére” – mondta a szakember.

EasyCapture1_1

Pozitívumként a McLarent lehet említeni, ahol a Honda-erőforrással szerelt MP4-30-as idén először muzsikált elfogadhatóan. Jenson Button 7. és a helyi kedvenc, Fernando Alonso 11. helye még mindig nem az igazi, de az eredmények mindenképpen azt mutatják, hogy a brit-japán brigád fejlődik: „Csak reménykedni tudok abban, hogy holnapra a mai adatok alapos tanulmányozása után még tudunk javítani a teljesítményen” – sommázott a kétszeres világbajnok.

Egy különleges évfordulóról is sokan megemlékeztek a nap folyamán, ugyanis május 8-án hunyt el egy zolderi versenybaleset következtében a Ferrari egykori legendája, Gilles Villeneuve. A gárdánál a 27-es rajszámmal díszített fekete karszalaggal tisztelegtek Enzo Ferrari legkedvesebb versenyzője, az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve édesapja előtt, a formula.hu pedig vette a bátorságot és a kanadai pilóta egykori versenytársát, a Spanyol Nagydíjon a sportfelügyelői testületet erősítő Alan Jones-t is megkérdezte az „ördög villámáról”.

CEfx-OVXIAIjEDF

„Villeneuve volt a legkeményebb ellenfél, akivel találkoztam a pályán” – mondta az 1980-as évad ausztrál világbajnoka. „Sportszerű volt, de nem volt könnyű versenyezni ellene, nem adta könnyen magát. Piquet is roppant versenyképes srác volt, de nem volt annyira kemény, mint Gilles. Egy picit őrült volt, így mindenki tudta, hogy nem ágyban fog meghalni. Fair volt, de néha túlzottan is bátor. Az esetek túlnyomó többségében nem a fejét használta, hanem túlzottan is tökösen hajtott.”

Tagged: