F1-Archív: Hamiltonnak kevés két bajnoki cím

Retro

2015. március 20. péntek, 14:29

A Red Bull eladná a Toro Rossót, gyári Peugeot-istálló, Fujiban a Japán Nagydíj, Schumacher a pole-ban, Alonso futamgyőzelme, s a kérdés: miért nem nyer a Ferrari? Március 20. F1-es hírei 1996 óta.

2013: „Tízszer olyan jó” – röviden így értékelte Felipe Massa az idei szezonkezdetet összehasonlítva az előző évivel, és örül, hogy stabilan a Force India és a Williams előtt járnak.

massa_2013

2011: Lewis Hamilton egy interjúban távlati céljairól beszélt – mint kifejtette, tíz év alatt két világbajnoki cím neki kevés lenne, ennél többre vágyik, majd hozzátette: „A McLaren egy hihetetlen csapat, itt dolgoznak néhányan a legfantasztikusabb emberek közül, akikkel valaha találkoztam. Ahogy a versenyzőiket kezelik, az egészen fantasztikus, kiváltság ennek az istállónak a része lenni.”

2010: Három fiatal tehetség, Jules Bianchi, Mirko Bortolotti és Daniel Zampieri is kipróbálhatta a Ferrari tavalyelőtti versenygépét Fioranóban. „Jerez óta sokkal magabiztosabb lettem, a mai napon a határon autóztam” – nyilatkozta az ifjú francia a teszt után.

2009: Miután a FOTA tiltakozott a pontrendszer azonnali megváltoztatása ellen, az FIA elhalasztotta az új szisztéma bevezetését, melynek értelmében 2010-től az lesz a világbajnok, aki a legtöbb futamot nyeri.

2008: Gerhard Berger kijelentette, hogy akkor is szeretne a Toro Rosso első embere maradni, ha Dietrich Mateschitz valóban megválik az istállótól, ahogy arról a héten hallani lehetett. A Red Bull tulajdonosa legkésőbb 2010-re túladna a faenzai kiscsapaton.

tororosso2008

2007: A tavaly visszavonult Michael Schumacher nem utazik el a Ferrari tengerentúli versenyeire, s legkorábban Barcelonában tűnik majd fel a paddockban – számolt be róla az Autosport.

2006: Letárultak a tárgyalások Fuji és Bernie Ecclestone közt, így 2007-től már a hegy lábánál rendezik a Japán Nagydíjat. Egyelőre kérdéses, hogy Suzuka esetleg valamilyen más néven, például Csendes-óceáni Nagydíjként szintén a naptár része maradhat-e.

2005: Fernando Alonso megszerezte karrierje második futamgyőzelmét, miután rajt-cél győzelmet aratott Jarno Trulli előtt, aki a Toyota első dobogós helyét érte el. Harmadik lett Nick Heidfeld a Williamsszel, míg a címvédő Michael Schumacher hetedikként ért célba. A szezonnyitót megnyerő Giancarlo Fisichella versenye Mark Webberrel ütközve idő előtt véget ért.

alonso_2005_mala

2004: Michael Schumacher szenzációs, 1:33,074-es köridővel szerezte meg a sepangi pole-t a jaguaros Mark Webber előtt, aki saját maga és csapata számára először szerzett elsősoros rajthelyet. Mögülük Schumacher csapattársa, Rubens Barrichello és a williamses Juan Pablo Montoya indulhat. A tavalyi pole-pozíciós Fernando Alonso szintén az élmenők közt lehetett volna, ám döntő körén hibázott, és a kavicságyban kötött ki.

2003: „Az Ausztrál Nagydíjnak saját szabályai vannak, nincs okom arra, hogy máshogy gondoljam, mint eddig: normális körülmények közt versenyképesek vagyunk és jó esélyünk van a győzelemre” – nyilatkozta a szezonnyitót csak a negyedik helyen záró ötszörös bajnok Michael Schumacher.

2002: Német sajtóértesülések szerint a Peugeot gyári csapattal térne vissza a Formula-1-be, ahonnan 2000 végén távozott, miután rendkívül gyenge évet zártak a Prost partnereként.

prost_peugeot

1999: A Jordan versenyzője, Heinz-Harald Frentzen kifejtette, hogy a Ferrari szerinte miért nem nyeri meg idén sem a világbajnoki címet. „Azt hiszem, az a legnagyobb bajuk, hogy mindig egyedül tesztelnek, és így nem látják, mit tesznek a többiek.”

1998: Miután nem tudott ülést találni magának az idei szezonra, Jos Verstappen a Benetton tesztpilótája lesz – a holland versenyző 1994-ben már versenyzett a csapatnál, s két dobogós helyet is szerzett.

1996: Immár biztos, hogy Michael Schumacher a tavalyi sebességváltóval teljesíti a következő két nagydíjat, ami hátrányt jelenthet számára, mivel az új váltóval erősebb köridőket lehetett elérni – a megbízhatósága viszont elmaradt a várttól.