F1
2015. május 11. hétfő, 20:46
Schumacher leiskolázza a mezőnyt, Pantano Benettont tesztel, Raikkönen a Ferrarihoz mehet, Szingapúr futamot rendez, kiszállhat a Red Bull – ezek voltak az elmúlt 20 év F1-es hírei május 11-én.
2014: A Forma 1-be készülő amerikai NASCAR-csapatfőnök, Gene Haas nem akar meglévő csapatot vásárolni, inkább önálló gárdát akar felépíteni, ráadásul központjukat nem az F1 szívének tartott Európában, hanem a Haas amerikai székhelyén, Charlotte-ban kívánják felépíteni.
2013: Nico Rosberg vezetésével a Mercedes párosa sajátította ki a Spanyol Nagydíj rajtrácsát az időmérő edzésen – a bajnoki címvédő és a pontverseny éllovasa, Sebastian Vettel a harmadik helyről indulhat majd vasárnap.
2011: Fernando Alonso először tudott dobogóra állni a szezonban a Török Nagydíjon, ezen felbátorodva pedig úgy vélekedett, hogy harcba szállhat a világbajnoki címért. A spanyol pilóta azért is reménykedik, mert 2010-ben 47 pontos hátrányt dolgozott le a szezon közepétől, most pedig négy futam után 52 pontos a deficite Vettelhez képest.
2010: Lewis Hamilton defekt miatt adta fel a Spanyol Nagydíjat, és a McLaren vizsgálatai bebizonyították, hogy a felni hibásodott meg a bal első keréknél, ezért kellett elbúcsúznia a 2008-as világbajnoknak a második helytől.
2009: Dietrich Mateschitz Barcelonában fejezte ki elégedetlenségét a 2010-re tervezett költségvetési sapkával kapcsolatban: a Red Bull vezetője elmondta, hogy ha a tervezett szabályok változatlanok maradnak, egyik csapata sem fog indulni a következő szezonban.
2008: Felipe Massa idénybeli második győzelmét aratta az isztambuli Török Nagydíjon, és felül tudta múlni a három kiállásos stratégiával operáló Lewis Hamiltont, aki a futam felénél meg is előzte őt. A verseny leglátványosabb jelenetét Kazuki Nakajima és Giancarlo Fisichella mutatta be a rajt után: az olasz pilóta átugratott a Williams felett a rajtot követően, de szerencsére egyiküknek sem esett baja.
2007: A szingapúri kormányzat gazdasági és ipari minisztere bejelentette, hogy a városállam 2008-ban F1-es versenyt fog rendezni, méghozzá a sportág első villanyfényes futamát – annak ellenére, hogy korábban többen is aggódtak a biztonsági feltételek miatt.
2006: Michael Schumacher a Spanyol Nagydíj előtti csütörtökön elhintette a médiának, hogy a szezon végén lejáró szerződése meghosszabbításáról vagy a visszavonulásáról csak az idény befejeztével fog dönteni. Ez azért is meglepő, mert egy nappal korábban menedzsere, Wili Weber azt nyilatkozta, hogy július közepén várható a bejelentés.
2005: Michael Schumacher imolai remeklése ellenére nagyon gyengén kezdte szezonját, de ennek ellenére is felszólította a közvéleményt, hogy vissza fog térni még az élre. „Bárki, aki leír minket, nem ismeri a csapatot eléggé” – fogalmazott a hétszeres világbajnok saját honlapján.
2004: A BAR-tól az előző év végén kiebrudalt Jacques Villeneuve ellátogatott a paul ricard-i tesztre, ahol többen volt csapatával, a Williamsszel hozták összefüggésbe. A csapat szóvivője azonban cáfolta azokat az értesüléseket, hogy a kanadai tesztelni fog a grove-iakkal, vagy hogy versenyezni tér vissza hozzájuk a 2005-ös szezonra.
2002: A csütörtöki kétéves szerződéshosszabbítástól megtáltosodott Rubens Barrichello mindenki meglepetésére elhappolta Michael Schumacher elől az Osztrák Nagydíj első rajthelyét, a négyszeres világbajnok ráadásul hattizedes hátrányban csak a harmadik pozíciót szerezte meg.
2001: Az Osztrák Nagydíj felvezetésének slágertémája volt Kimi Raikkönen esetleges Ferrarihoz történő igazolása. A finn pilóta mindenkit meglepett érett teljesítményével, noha a szezon elején az FIA csak ideiglenes szuperlicencet állított ki számára gyér formulaautós tapasztalata miatt. „Semmit nem tudok ezekről a pletykákról” – mondta az sauber újonca. „Nem beszéltünk a Ferrarival, a Sauberrel pedig három évre szól a szerződésem. Utána változtathatunk” – tette hozzá.
2000: A német F3-as bajnokság sztárja, Giorgio Pantano lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálja a Benetton egyik autóját Jerezben. Az olasz pilóta 12 kört tett meg a dél-spanyolországi aszfaltcsíkon, és négy másodperccel maradt el az istálló állandó versenyzőitől, Alexander Wurztól és Giancarlo Fisichellától.
1998: A McLaren fölényes barcelonai győzelme után is optimista maradt Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke. A francia szerint a katalán pálya sajátosságai kedveztek az Ezüstnyilaknak, a következő futamokon pedig jobb lehet a maranellói istálló, ha hasonló tempóban folytatják a fejlesztéseket.
1997: Michael Schumacher átlátott az esőkáoszon, és parádés versenyzéssel szerezte meg harmadik monacói diadalát. A futam meglepetése Rubens Barrichello volt, aki a második helyen végzett a Stewart Grand Prix ötödik nagydíján. A harmadik helyen Eddie Irvine ért célba, a mezőny pedig az előre kiírt 78 helyett csak 62-t tett meg a kétórás időlimit életbe lépése miatt (A versenyről bővebben Retro-rovatunk mai írásában lehet olvasni).