Félmilliárd forintba került az Alonso-baleset

F1

2015. március 21. szombat, 10:04

Szerző: Gellérfi Gergő

Legalábbis a biztosítónak, akik kénytelenek komoly összeget fizetni, miután a kétszeres világbajnok F1-esnek sérülése miatt ki kellett hagynia a szezonnyitó melbourne-i Ausztrál Nagydíjat.

Az olasz Gazzetta arról számolt be, hogy tetemes summa, körülbelül 1,8 millió eurót, azaz több mint félmilliárd forintot fizethet a biztosító Fernando Alonso barcelonai tesztbalesete során elszenvedett sérülése miatt. A lap azt is kiemeli, hogy az összeg kifizetésének feltétele volt, hogy a spanyol versenyző és a wokingi csapat minden tekintetben kövesse az orvosok tanácsait.

A lap tudósítója, Luigi Perna ismertette a szituációt: kiemelte, hogy az istállók biztosítási szerződésében van egy pont, mely arról szól, hogy a versenyzőnek minden egyes futam előtt megfelelő fizikai állapotban kell lennie – éppen ezért jár az 1,8 millió euró a melbourne-i futam kihagyása miatt, amit a bajnok teljes, 34 milliós éves fizetése arányában állapítottak meg.

alonso_w

A biztosító azonban csak akkor fizet, ha a csapat nem tehető felelőssé a versenyző távolléte miatt, ami a McLaren esetében sokak szemében kérdéses volt, ám a wokingiak természetesen most is azt állítják, hogy semmiféle technikai hiba nem történt. Ron Dennis a melbourne-i hétvégén így nyilatkozott a brit Skynak:

„Úgy tűnik, hogy az emberek nehezen tudják elhinni, hogy egy széllökés is okozhatta, vagy egy pillanatnyi koncentrációvesztés” – mondta a brit szakember, majd hozzátette: „Sok ostobaság megy itt, ahogy mindig. Egyértelmű, hogy nem rázta meg az áram.”

Tagged: