Ferrari és Haas: Közös tartalékversenyző?

F1

2016. február 1. hétfő, 10:05

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Haas

Az újonc Haas istálló nem tartja fontos kérdésnek a harmadik számú pilóta kinevezését, és azt a lehetőséget favorizálná, ha a Ferrari F1-es tartalékja lenne egyben a sajátjuk is.

Mikor Gene Haas csapata bejelentette Formula-1-es részvételi szándékát, hangsúlyozták, hogy szeretnék, ha a csapat egyik tagja amerikai lenne. Romain Grosjean és Esteban Gutierrez leigazolásával ez nem valósult meg, a pletykák azonban arról szóltak, hogy legalább tartalékpilótájuk az Egyesült Államokból lesz. A csapat azonban eddig nem jelentett be tesztpilótát, és elképzelhető, hogy nem is fognak – legalábbis sajátot:

„Jelenleg nincs tartalékversenyzőnk. Talán a legjobb az lenne, ha a Ferrarival találnánk egy közös tartalékot” – vázolt fel egy érdekes lehetőséget Gene Haas a Daily Global lapnak nyilatkozva. Hangsúlyozta azt is, nem tartja túlságosan fontos posztnak a harmadik versenyzőét. „A mai biztonság mellett lényegében csak akkor van szükség tartalékosra, ha valaki megbetegszik vagy hasonló vészhelyzet áll fenn. Nem olyan fontos ez a pozíció, mint gondolják. A NASCAR-ban sincsenek tipikusan tartalékversenyzők.”

Ami biztos, idén a Ferrarinak is új tartalékpilóta után kell néznie, tavaly ugyanis épp a Haas pilótája, Esteban Gutierrez töltötte be a pozíciót. Ami a közös tartalékost illeti, a Red Bull és Toro Rosso már hosszú ideje ezzel a gyakorlattal él.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: