FIA: A Formula-2 lesz az F1 előszobája

Egyéb

2015. március 21. szombat, 11:24

Szerző: Strommer Benjamin

Azaz lényegében a GP2 helyét veszi át az új sorozat, amely jelenleg még nem is létezik. Pontos részletek továbbra sem ismertek, lehetséges, hogy júliusig várni kell rájuk.

A 2016-ös szuperlicensz-pontokkal együtt látott napvilágot először a hír, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség újra elindítaná a Formula-2-es sorozatot: mivel ezen széria bajnoki címe mellett tüntették fel a legmagasabb pontszámot, szám szerint 60-at, már akkor sejteni lehetett, hogy az FIA ezt a sorozatot szánja a Formula-1 felé vezető utánpótláslétra legmagasabb fokának. Tulajdonképpen ezt erősítették meg mostani közleményükben, kiemelve, hogy a Formula-3 és Formula-1 közötti ürességet akarják pótolni az új sorozattal – a sorok között olvasva úgy tűnik, hogy ezek a GP3 és GP2 elsődleges szerepét vennék át.

„A WMSC (Motorsport Világtanács) jóváhagyta az új FIA F2-es bajnokság létrehozását, amelynek célja, hogy az F3 és F1 közötti szakadékot áthidalja, és teljessé tegye az együléses létrát” – áll a szövetség Autosport által idézett közleményében. „Ennek következményeként egy részletes tervezetet terjesztünk be az FIA elé júliusban, és tervezzük, hogy a lehető leghamarabb felhívást intézünk az érdeklődőkhöz a bajnokság promóciáját illetően.”

Annak ellenére, hogy már a jövőbeli promótereket keresik, pontos részletek továbbra sem láttak napvilágot sem a technikai paramétereket, sem a szervezést illetően – például a versenynaptárra vonatkozóan. A bajnokság megszületését az FIA Együléses Bizottságának új elnöke, Stefano Domenicali segíti.

Korábban 2009 és 2012 működött egy FIA által felügyelt Formula-2-es bajnokság, de annak nem sikerül túl nagy presztízst kivívnia: az F1 legfontosabb utánpótlás-kategóriája továbbra is a 2004 óta működő GP2 maradt. Felmerültek olyan lehetőségek is, hogy a két széria nem egymás riválisa lesz a jövőben, hanem egyesülni fognak.