Formula-E
2015. augusztus 8. szombat, 10:44
Szerző: Strommer Benjamin
Kevésbé meglepő, hogy az ex-F1-es francia jövőre is az elektromos széria versenyzője lesz: arra már jóval kevesebben számítottak, hogy az Andretti helyett a Citroen támogatását élvező Virgin színeiben.
Jean-Eric Vergne nem sokkal utolsó Formula-1-es nagydíja után, Uruguayban, a szezon harmadik versenyén csatlakozott a Formula-E mezőnyéhez az Andretti csapat színeiben, s rögtön egy pole-pozícióval nyitott. Később még két pole-t és kettő dobogós helyet sikerült gyűjtenie. A szaksajtó tényként számolt be arról, hogy Vergne az októberben induló második szezonban is az amerikai Andretti istálló pilótája lesz, egy kikötéssel – ha a Formula-1-ben az újonc Haas csapattól lehetőséget kap, szabadon távozhat az alakulattól.
Ehhez képest valódi meglepetés a DS Virgin Racing mai bejelentése, akik tudatták, a 2015-16-os idényben Vergne az ő pilótájuk lesz. A Virgin az új szezonra autógyár partnereként vág neki, a Citroen versenyrészlege, a DS támogatását nyerték el, ők fogják a hajtásláncot biztosítani.
„Boldog vagyok, hogy egy ilyen izgalmas időszakban csatlakozhatok a Virginhez, és ugyancsak érdekes periódusban a bajnokság számára, a második szezonra érvényes új szabályok miatt” – utalt a Citroennel való partnerségre és a hajtásláncok szabad fejlesztésére a 25 éves versenyző. „Számos izgalmas dolog történik a háttérben, melyeknek köszönhetően egészen biztos, hogy versenyképesen indíthatjuk a szezont. Visszatekintve tavalyi első versenyemre, amelyen a pole-ba kvalifikáltam, igazán várom, hogy az októberi első futamon visszaülhessek az autóba.”
A csapat megerősítette másik pilótájának személyét is: Sam Bird, aki a 2014-15-ös idényben egy ideig vezette a bajnokságot, végül pedig ötödik lett két futamgyőzelemmel, marad az alakulatban. Vergne a Formula-E-ből egészségi okok miatt kiszálló Jaime Alguersuarit váltja.