A világbajnok remek hétvégét futott, Vettel felzárkózása a 2012-es Brazil Nagydíjra emlékeztetett, Alonso viszont bánhatja, hogy a McLarenhez szegődött. Új sorozatunk első része a kanadai F1-es versenyt értékeli.
Kolbert Márió vagyok, 12 éves, Dunaújvárosban születtem és jelenleg is itt élek. A Forma-1-et 2008 eleje óta követem, eddig egy időmérőt és futamot sem hagytam ki, és nem is tervezek kihagyni. A Formula Junior sorozatban a futamok után egy összefoglaló cikket fogok írni, a sorozat első része a most lefutott Kanadai Nagydíj.
Időmérő:
A Q1-ben óriási meglepetésre Vettel a piros Ferrarival kiesett a 16. helyen, sőt még egy 5 rajthelyes büntetést is kapott a piros zászlós helyzet miatt a 3. szabadedzésen, így csak a 18. helyről rajtolhatott. Ebben a szezonban először rajtolt előrébb a Manor, mint a Ferrari. Verstappen 15 rajthelyes büntetést kapott, ezért ő a 19. helyről rajtolt. Szerintem nem jó ötlet ilyen sok büntetést kiosztani; igaz hogy izgalmasabb lesz a futam, mert a „nagyok” hátulról indulnak, viszont így a kisebbek feltartják őket, és nem tudnak rendes versenyt futni.
A 20. helyet az időmérőn el sem induló Button kapta meg. A Q1-ben Massa is kiesett, tehát nem lehetett véletlen a Monacoi kilengés. A Q2-ben második McLarennek is búcsúznia kellett, Alonso a 13. helyről rajtolt. A Q3-ban már nagy volt az izgalom, mert Rosberg a Q2-ben előrébb végzett, mint Hamilton, de a pole pozíciót az utóbbi szerezte meg nem kevéssel, pontosan 309 ezreddel. A 3. helyet a ferraris Kimi Raikkönen kapta meg.
Futam:
A rajtnál mindenki szépen eljött, az első három megtartotta a helyét. Az első boxkiállás már a 8. körben megvolt Vettel részéről. A második kerékcsere Maldonaldoé volt a 19. körben, a többiek csak a 27. körben hajtották ezt végre. A 28. körben Raikkönen megforgott a hajtűben, ami kísértetiesen hasonlított a tavalyi megforgásához ugyanott. A 34. körben egy amerikai mormota találta magát a pályán, szerencsére épségben megúszta az esetet.
A 44. körben Vettel és Hülkenberg majdnem egymásnak mentek a pálya utolsó kanyarkombinációjában a kerékvető mellett letett „hurka” miatt, de Hülkenberg nagyon figyelt, elrántotta a kormányt, viszont ennek következtében megpördült, majd megfordult szemben a forgalommal. Büntetést nem kaptak, mert nem értek egymáshoz, amit én helyesnek is látok. Alonso a 46. körben kényszerült kiállni a McLaren autóval, nem sokkal utána a csapattársa is erre a helyzetre jutott az 57. körben, majd Roberto Merhi 3 körrel később.
Az 1. helyezett Lewis Hamilton lett, őt Nico Rosberg követi, majd Valtteri Bottas kapaszkodott fel a dobogó 3. fokára.
Egyesével értékelem a csapatokat is:
Mercedes: nagyon kiegyensúlyozottak, Hamilton nagyon jó hétvégét futott, de Rosberg sem panaszkodhat. Szerintem Rosberg fog tudni harcolni a brittel, de az is biztos, hogy Hamiltonnak ez a győzelem nagyon jól jött, és ismét formába fog jönni.
Ferrari: a Ferrari szerintem egy kicsit jobban lemaradt a Mercedeshez képest, mint év elején, de remélem, hogy felhozzák a hátrányukat, és lesz egy nagyon izgalmas fél szezonunk. Vettel gyönyörűen rágta át magát szinte a teljes mezőnyön, ez a 2012-es Brazil Nagydíjra emlékeztet; Raikkönennek ha az a pici hiba nem csúszik be, akkor talán meg lehetett volna a 3. pozíció. De szerintem a Ferrari megtartja jövőre is a finn pilótát.
Williams: Massa is nagyon jó versenyt futott, hasonlót, mint Vettel; Bottas szinte mint egy lesipuskás csak várt, majd lecsapott, amikor kellett, és behozta a Williams autót a 3. helyre.
Red Bull: Kvyat a 9., Ricciardo a 13. lett. Kicsit jobb versenyt vártam tőlük, de a remény megvan, mert a következő futam az Osztrák Nagydíj, azaz hazai futam és ott biztos megmutatják, hogy mit tudnak.
Lotus: őket a közvetítés során nagyon kevésszer láthattuk, de Maldonaldo a 7. helyre, Grosjean az utolsó pontszerző pozícióra, azaz a 10. helyre hozta be a fekete-arany Lotust.
Sauber: Nasr a 16., Ericsson pedig a 14. lett; véleményem szerint nem zártak túl jó hétvégét, de talán a következő futamokra összeszedik magukat, és tudnak egy olyan versenyt futni, amikor mind a két pilóta bent van a top 10-ben.
Force India: Hülkenberg a Vettellel való „ütközéssel” együtt behozta az autót a 8. helyre, a csapattársa viszont már nem volt ennyire szerencsés, ő „csak” a 11. lett
Toro Rosso: Sainz 12. lett, a fiatal Verstappen a 15. helyre hozta be magát, így egyik pilóta sem szerzett pontot, amiből következik, hogy a csapat sem.
McLaren Honda: a McLarennek ez egy tesztszezon úgymond, de szerintem Monzára már versenyképes lesz az autó, az eddigi teljesítményük nem túl nagy, de már az is óriási löket volt a csapatnak, hogy Monacóban Button szerzett 4 pontot. Alonso nagyon rosszul döntött, mert a Ferrari most „javult” meg.
Manor: Will Stevens a 17., egyben utolsó helyre hozta be a Manort, viszont a csapattársának fel kellett adnia a versenyt. Eddigi teljesítményük nekik sem túl magas, de még ők is a tesztszezonjukat futják, és talán már jövőre előrébb lesznek.