Frusztráló szombat a McLarennél

F1

2015. június 6. szombat, 23:32

Jenson Button ERS-problémája miatt csak egy harcossal állt ki a wokingi gárda a montreali időmérőre, de Fernando Alonso nem tudta megváltani a világot – mindkét bajnok sokkal sikeresebb folytatásban bízik.

Két hete felcsillant a remény a McLaren előtt Button pontszerzése után, eddig viszont igen vérszegényen alakult a szebb napokat is megélt csapat kanadai hétvégéje. Fernando Alonso autójában motort kellett cserélni szombat reggel, és délelőtt alig töltött időt a pályán, Jenson Button pedig ERS-probléma miatt állt meg a harmadik edzésen, a hibát pedig az időmérőre sem sikerült kijavítani.

„Jó kört futottam, és úgy vélem, hogy ez volt a legtöbb, amit ma elérhettünk” – nyilatkozta Alonso a McLaren sajtóanyagában. „Valószínűleg a 13. helyről fogok indulni Max Verstappen büntetése miatt, így a rengeteg probléma és csalódás után ez a nap legjobb híre. Reméljük, hogy vasárnap sokkal simább versenyünk lesz, és mindkét autót célba tudjuk vinni. Montreal mindig izgalmas versenyeket produkál, sok akcióval, biztonsági autóval, mindenkit érintő megbízhatósági problémákkal, hiszen a pálya nagyon sokat követel a fékektől és a váltóktól. Az utolsó körig koncentrálni kell, mert bármi megtörténhet. A versenyen a végsebességünk lesz kulcsfontosságú, így ennek kompenzálására a stratégia terén kell alkotnunk valamit, hogy sikerüljön pontszerző helyen befutni.”

Jenson Button nagyon kevés kört tudott futni szombaton, hiszen ERS-hiba miatt megállt délelőtt, a délutánt pedig a bokszban volt kénytelen tölteni. „Az autó sokkal jobbnak tűnt délelőtt, mint pénteken, és már vártam az időmérőt, ezért voltam csalódott, hogy ki kellett hagynom. De megtörténik az ilyen, és ebből kell kihoznunk valamit holnap. A srácok fantasztikusan dolgoztak Fernando autóján, és az én autómon is ugyanúgy fognak, mint mindig, noha az ilyen hétvégék mindig megerőltetőek számunkra. Hosszú verseny áll előttünk, de már nagyon várom.”

Tagged: