Frusztráló verseny a Lotusnál

F1

2015. március 29. vasárnap, 13:37

Hiába a látható javulás, az égiek nem akarják, hogy a Lotus eredmények terén is előrébb lépjen – a McLaren és a Manor mellett egyetlen nullpontos gárdaként zárták a F1-es Malajziai Nagydíjat.

Kicsivel több szerencsével akár összejöhetett volna a pontszerzés a Lotusnak – ám a középmezőny sajátossága, hogy mindig benne van a pakliban egy-két koccanás. Maldonado és Grosejan is kapott egy-két pofont a többiektől, és amíg a venezuelait fékhiba kényszerítette megállásra, a francia a 11. helyen ért célba.

„Összességében jó versenyem volt egy remek első körrel és számtalan előzéssel, noha sok időt vesztettem Hülkenberg mögött, és amikor Sergio kiforgatott. Jó volt harcolni a Red Bullokkal, a Toro Rossókkal és a Force Indiákkal, és a stratégiánk is megfelelő volt – azonban nem tudtunk belőle hasznot húzni az időveszteség miatt. Ráadásul az italadagolóm is vacakolt, de úgy érzem, nem vagyunk messze a top 10-től, és csökkenthetjük a különbséget Kínára” – összegezte versenyét Grosjean.

Maldonado álmai már a futam elején szertefoszlottak, hiszen egy egész kört kellett megtennie defektes jobb hátsó kerékkel a rajtot követően, végül fékhiba miatt kellett befejeznie a száguldást. „Megvan bennünk a potenciál, hogy előrébb végezzünk, különösen a versenytempónk volt ígéretes. Sajnos azonban bajba kerültem az elején, ami meghatározta a versenyemet. A mezőny végéről megváltoztatott stratégiával próbáltunk előretörni, de közbeszólta fékprobléma – viszont ha azt vesszük, konkrétan ez volt az első igazi versenyünk. Ezeket a kisebb problémákat kell még kijavítanunk az előrelépéshez, ahol remélhetőleg már pontokért fogunk harcolni.”

Tagged: