F1
2015. június 15. hétfő, 19:20
Szerző: Gellérfi Gergő
Kisebb-nagyobb kitérőkkel, de végül csak eljutott az F1 közelébe az első számú nevelőszéria tavalyelőtti bajnoka, aki nem elégszik meg a Manor harmadik számú versenyzői státuszával.
Június elején derült ki, hogy a Manor istálló szerződtette a GP2 két évvel ezelőtti bajnokát, Fabio Leimert, aki teszt- és tartalékversenyzőként tevékenykedik majd a csapatnál. A svájci pilóta már Kanadában is ott volt, Ausztriában pedig a Blick szerint autóba is ülhet majd a pénteki szabadedzésen.
Menedzsere, Sven Mangold az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy elegendő pénzt gyűjtsön össze az F1-es szerepvállaláshoz – Kanadában még úgy nyilatkozott, hogy nem mondhat semmi biztosat, minden a szponzoroktól függ. A Blick állítása szerint a szuperlicensz-igénylés is folyamatban van, s a svájci csütörtökön esik át az FIA hivatalos ellenőrzésén.
A Manor viszont még nem erősített meg semmi továbbit azon felül, hogy a svájci valóban csatlakozott a csapathoz, így autsztriai szerepvállalása is kérdéses. A csapatvezető Graeme Lowdon elhárította a kérdést, amikor feltették neki: „Nem tudom, mikor vehet részt először pénteki szabadedzésen. Mivel ez a versenyzőket érintő kérdés, ezért ez John Booth csapatfőnökre tartozik.”
A Speed Weeknek nyilatkozó Leimer viszont nem sokat kertelt, amikor a céljairól kérdezték: „Nagyon is egyértelműek. Szeretnék a pénteki és tartalékszerepem helyett állandó versenyző lenni. Úgy írtam alá ezt a szerződést, hogy annak reményében veszek részt néhány pénteki edzésen, hogy később állandó versenyző lehetek.”
„Ausztriától kezdve meg kell kapnom a lehetőséget, hogy a szabadedzésen vagy legkésőbb a teszten autóba ülhessek. Ekkor pedig szeretném egyértelművé tenni, hogy Fabio Leimer többre képes.”