Grosjean erős hétvégében reménykedik

F1

2015. július 21. kedd, 17:06

Romain Grosjean hisz abban, hogy a Lotusnak erős hétvégéje lehet a Magyar Nagydíjon, ahol szeretne még több pontot gyűjteni az eddig meglévőek mellé az F1 nyári szünete előtt.

A francia pilóta a legutóbbi két futamot nem tudta befejezni, de még így is a tizedik helyet foglalja el a világbajnokságban köszönhetően annak, hogy korábban már volt négy top tízes helyezése.

„Korábban jól mentünk itt, és ez egy olyan pálya, amit szeretek” – válaszolta, mikor megkérdezték, hogy mit vár a Magyar Nagydíjtól. „Az E23 jól működik, és úgy tűnik, hogy jó teljesítményt tudunk nyújtani vele a legtöbb pályán. A Hungaroring nem egy gyors pálya, Ami pedig a gumikiosztást illeti, a lágy és a közepes keverékű Pirelli elég óvatos, de képesek leszünk jól menni vele. Úgy hiszem, hogy ha jól kezdjük a hétvégét, akkor elég erős versenyt futhatunk, és sok pontot gyűjthetünk a nyári szünet előtt.”

Romain Grosjean

Grosjean nem győzte hangsúlyozni, hogy milyen fontos az időmérő a Hungaroringen. Mikor megkérdezték tőle, hogy mi a siker kulcsa ezen a pályán azt válaszolta: „Egész egyszerűen az időmérő. Ez egy szűk és kanyargós pálya, szóval szükségünk van egy jó kvalifikációs eredményre. 2012-ben megmutattuk, hogy az első rajtsor nagy segítség, és 2013-ban a harmadik hely sem volt rossz.” 

Tagged: