USA
2015. március 17. kedd, 12:04
Szerző: Strommer Benjamin
Pályacsúcsok dőlhetnek meg ebben a szezonban – állítja Scott Dixon, aki a Barber versenypályán rendezett teszten a legjobb időt futotta meg a gyakorlás első napján.
Hétfőn és kedden a Barber Motorsports Parkban tesztel a mezőny – először léptek pályára együtt a Chevrolet és Honda csapatai, így egymás ellen is kipróbálhatták az idén bevezetett, motorszállítók által biztosított új aerodinamikai csomagokat. Scott Dixon, a Chip Ganassi versenyzője Simon Pagenaud előtt megfutotta a legjobb időt, és már egyetlen nap után arról beszélt, idén gyorsabb lehet az IndyCar, mint korábban.
„Az autóknak nagyobb a leszorítóerejük, ezért sokkal megerőltetőbb őket vezetni” – mondta a motorsport.com-nak Dixon. Állítását több társa megerősítette, Josef Newgarden például hátfájásra panaszkodott. „Néhány kanyar ezen a pályán a régi autókkal szinte teljes gázos volt, most ezeken padlóval megyünk át. Ha ez bármiféle jel, amely a sebességre utal, akkor azt hiszem, sok pályarekord fog megdőlni a szezon során” – folytatta Dixon.
Az első tesztnap egyébként a Chevrolet teljes dominanciáját hozta, az első öt helyet az ő versenyzőik szerezték meg. A nyitónap legjobb tíz eredménye:
|
Versenyző
|
Csapat
|
Autó
|
Idő
|
Hátrány
|
1
|
Scott Dixon
|
Chip Ganassi Racing Teams
|
Dallara/Chevrolet
|
1:07.4805
|
–
|
2
|
Simon Pagenaud
|
Team Penske
|
Dallara/Chevrolet
|
1:07.5329
|
0.0524
|
3
|
Will Power
|
Verizon Team Penske
|
Dallara/Chevrolet
|
1:07.5495
|
0.0690
|
4
|
Juan Pablo Montoya
|
Team Penske
|
Dallara/Chevrolet
|
1:07.6266
|
0.1461
|
5
|
Helio Castroneves
|
Team Penske
|
Dallara/Chevrolet
|
1:07.7703
|
0.2898
|
6
|
Ryan Hunter-Reay
|
Andretti Autosport
|
Dallara/Honda
|
1:07.8494
|
0.3689
|
7
|
Josef Newgarden
|
CFH Racing
|
Dallara/Chevrolet
|
1:07.8647
|
0.3842
|
8
|
James Hinchcliffe
|
Schmidt Peterson Motorsports
|
Dallara/Honda
|
1:07.8982
|
0.4177
|
9
|
Tony Kanaan
|
Chip Ganassi Racing Teams
|
Dallara/Chevrolet
|
1:07.9079
|
0.4274
|
10
|
Graham Rahal
|
Rahal Letterman Lanigan Racing
|
Dallara/Honda
|
1:07.9317
|
0.4512
|