Ha nem javul a McLaren, Alonso őrjöngeni fog

F1

2015. június 8. hétfő, 18:04

Fernando Alonso a Kanadai Nagydíj alatt a rádión kifejezte frusztrációját a McLaren gyenge teljesítménye miatt, a csapatnál azonban igyekeznek gondoskodni róla, hogy a spanyol ne ábránduljon ki belőlük ismét.

A spanyol küzdelmes futamot volt kénytelen feladni Montrealban, de amíg a pályán volt, kisebb vitába is keveredett mérnökével, aki folyamatosan az üzemanyaggal való spórolásra szólította fel, így Alonsónak utólag magyaráznia kellett a helyzetet a sajtó előtt.

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier nem hibáztatja pilótáját: „Való igaz, hogy rengeteget kellett takarékoskodni, amit versenyzőként talán nem könnyű elfogadni. De ezt nem frusztrációnak nevezném, inkább valamiféle türelmetlenségnek. És kétségtelen, hogy orvosolnunk kell ezeket a problémákat.”

 Dppi_00115008_225

Alonso azonban a csapathoz való visszatérése óta először tanúsított nyilvánosan negatív hozzáállást, így sokan már azt kezdték találgatni, vajon ez az első jele-e annak, hogy a spanyol ismét kezdi elveszíteni a türelmét a McLarennel szemben – ezúttal az autó teljesítménye miatt.

Boullier bizton állítja, egyelőre nem kell tartaniuk attól, hogy Alonsón eluralkodna a kiábrándultság, viszont tudja, hogy minél előbb ráncba kell szednie magát a McLaren-Hondának, hiszen a kétszeres bajnok türelme sem lesz végtelen.

„Ha jövőre is ugyanilyen helyzetben leszünk, akkor biztosan őrjöngeni fog, de ez teljesen természetes. Viszont nem hiszem, hogy el fogunk jutni erre a pontra” – adott hangot véleményének Boullier. „Önök újságírók rendszeresen találkoznak vele, és látható, hogy jól érzi magát a csapattal. Győzni akar, versenyezni akar, harcolni akar. Ő egy győztes alkat, de nekünk is pontosan ezek a céljaink.”

„A minap azt mondta nekem, hogy erre az évre tesztként tekint, amely során felkészülünk a következő szezonra. Jó, hogy nem fogalmaz meg olyan elvárásokat önmagával szemben, amelyek miatt esetleg frusztráltnak érezhetné magát.”

Alonso immár a Manor két versenyzőjén kívül az egyetlen a mezőnyben, aki idén még egyetlen pontot sem szerzett.

Tagged: