F1
2015. május 14. csütörtök, 10:54
Szerző: Strommer Benjamin
Az ifjú finn F1-es versenyzőt az utóbbi időben szóba hozták a maranellói együttessel. „A menedzserek dolga arról gondoskodni, hogy egy nap világbajnok legyen” – mondta mentora egyenes válaszadás helyett.
A mezőny rangidős finnje, Kimi Raikkönen idei szezon végén lejáró szerződését továbbra sem hosszabbították meg, ez generálja a találgatásokat, hogy a 2007-es világbajnok a következő évben talán már nem lesz a Ferrarinál – helyét pedig fiatalabb honfitársa, a Williamsnél remeklő Valtteri Bottas foglalhatja el.
Bottas viccesnek találja az értesüléseket, amelyek szerint már előszerződést is aláírt a Scuderiával, menedzsere, Didier Coton azonban a Spanyol Nagyíjon elejtette, elképzelhető, hogy a 25 éves pilóta másik csapathoz igazolhat. A finn 2010 óta tartozik a Williams kötelékébe, 2013 óta versenyez az istállónál.
Ugyanerről megkérdezték a Bottas karrierjét szintén egyengető kétszeres világbajnokot, Mika Hakkinent is, aki nem volt hajlandó egyenes feleletet adni. „Didier Coton már beszélt erről Barcelonában. Én nem akarok többet mondani” – idézi Hakkinent a Hermes magazin. „Valtteri feladata az, hogy minden tőle telhetőt megtegyen, hogy versenyzőként sikeressé váljon, miközben a menedzserek munkája arról gondoskodni, hogy egy napon világbajnok lehessen belőle…”