F1
2015. május 24. vasárnap, 18:30
Magabiztos versenyzéssel zártak a dobogósok mögött a Red Bull F1-es pilótái – Ricciardo sportszerűen átadta a negyedik helyet Kvjatnak, miután látta, hogy nem harcolhat Hamiltonnal.
A restart után a Red Bull az orosz pilótájára rászóltak a bokszfalról, hogy engedje el maga mellett a gyorsabb ausztrált, és verseny utolsó köreiben még úgy tűnt, hogy Daniel Ricciardo a dobogóért is harcolhat, de belátta, hogy nem tudja elcsípni Lewis Hamiltont, így sportszerűen visszaengedte maga elé csapattársát. A Red Bull legjobb 2015-ös eredményét szerezte a 4. és 5. pozícióval, így joggal voltak elégedettek a pilóták a versenyt követően.
„Örülök ennek az eredménynek, hiszen ez a legjobb pozícióm a Forma-1-ben. A remek start után tartani tudtam a helyemet, stratégia szempontjából pedig érdekes húzás volt, amikor magam elé engedtem Danielt a safety caros periódust követően. De sajnos nem tudott senkit sem megelőzni a szuperlágy gumikon, és a megegyezés szerint visszaadta a pozíciót az utolsó körben. Reméljük, hogy ezt a remek tempót sikerül átmentenünk a soron következő versenyekre” – nyilatkozta Kvjat a verseny után.
Daniel Ricciardo az utolsó körök kavarodása előtt koccanás közben vette át az ötödik helyet Kimi Raikkönentől, de a versenybíróság nem találta bűnösnek az ausztrált. „Az utolsó körökben majdnem sikerült elkapnom Hamiltont is Vettelt, nagyon élveztem a küzdelmet. A csapat nagyon jól dolgozott, és miután nem tudtam előzni a végén, visszaadtam Danynak a negyedik helyet. Előtte még volt egy kis ütközésem Kimivel, de itt nehéz úgy előzni, hogy ne koccannál össze az előtted lévővel. Örülök neki, hogy a bírák nem találtak vétkesnek az esetben, amit remélem, hogy élveztek a rajongók. A következő versenyekre az a célunk, hogy az első öt helyen maradjunk” – mondta Ricciardo.