Harsányi Zoltán: Nyerni megyünk!

Off-road

2015. március 19. csütörtök, 16:56

Az RXC Technics Motorsport kilencszeres magyar bajnoka győzelemre éhesen indul harcba a 2015-ös Ralikrossz Országos Bajnokság hétvégi nyitófutamán, a Slovakiaringen, ahol jól bevált Mitsubishi Lancer Evo V.-ösével fog támadni.

Ez lesz az első alkalom, hogy a hazai ralikrossz bajnokság a Dunaszerdahely közelében található versenypályára látogat, sőt, ez lesz az első igazi értelemben vett, éles ralikrossz-verseny a szlovákiai ringen. Tavaly egy próbajellegű bemutatóversenyt ugyan már rendeztek ott, amin Harsányi Zoltán nézőként volt jelen, de azóta a nyomvonal és remélhetőleg a pálya bizonyos pontjainak minőségi kialakítása is változott, gondolva itt elsősorban a tavalyi versenyen rengeteg autóban jelentős károkat okozó, rosszul kialakított ugratókra.

A királykategóriának számító SuperCars-ban, a turbós, összkerekes, 500 lóerő feletti erőgépek csatájában nem kevesebb mint 18 versenyző áll rajthoz a hétvégi versenyen, köztük számos külföldi pilóta is, hiszen a slovakiaringi esemény a magyar ob mellett az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, valamint az osztrák, a cseh és a szlovák nemzeti bajnokság nyitófordulóját is jelenti.

Pilótánk kihívói között akad többek között háromszoros autókrossz Európa-bajnok (Kárai Tamás), GP3-as és AutoGP-futamgyőztes ex-formaautós kiválóság (Kiss Pál Tamás), korábbi gokart bajnok (Wieszt Jankó), egykori terepralis quad bajnok (Hangodi Zoltán), örökös magyar ralikrossz bajnok (Kotán Péter) és sokszoros osztrák ralikrossz bajnok is (Alois Höller). Fergeteges csatára van tehát kilátás, ami a kilencszeres bajnokot és egyben címvédőt kifejezetten motiválja és feldobja.

„Nyerni megyünk!” – mondd el két szóban mindent Harsányi Zoltán, de azért kis hatásszünet után hozzáteszi: „Az új autóval csak későbbre készülünk el, de ezt már régóta tudjuk, ezért a régi, jól bevált technikánkat, ami már kilenc bajnoki címet hozott nekünk, teljesen versenyre kész, nyerő állapotba hoztuk újra. Tudjuk, hogy mit várhatunk tőle, nincsenek meglepetések, így abszolút magabiztosan tudunk odaállni a rajtvonalhoz bárki ellen.”

Hogy mi a véleménye a Slovakiaring ralikrosszos nyomvonaláról? „A tavalyi XRace-en nézőként voltam kint, és egy nagyon jó hangulatú rendezvényt láttam, sok-sok kíváncsi szurkolóval, ami remélem, most is így lesz. Ezért is örülök annyira Kiss Pál Tamás érkezésének, hiszen ő rengeteg szurkolót szerzett magának formaautós pályafutásában, és remélhetőleg sokak figyelmét ráirányíthatja a ralikrossz szépségeire. Bízzunk benne, hogy izgalmas, jó versenyeket tudunk majd produkálni, és ez által sokan megszeretik sportágunkat.” 

„Ami magát a pályát illeti, tavaly az ugratók nagyon rosszul voltak kialakítva, gyakorlatilag minden autó vagy orra esett róluk, vagy négy kerékre érkezett le és visszapattant a levegőbe! Úgy hallottam, azóta ezeken változtattak, így remélhetőleg senkinek nem fog tönkremenni emiatt az autója, és nem ezen fog eldőlni a verseny. A Joker-körön is változtattak, a hosszú egyenesek folytán pedig ez lesz talán az eddigi leggyorsabb ralikrossz pálya, amin versenyeztem. Az új lebonyolítási rendszer szerint négy előfutamunk lesz, utána jönnek az elődöntők és a döntő, ami azt is jelenti, hogy közel kétszer annyit kell majd kibírnia egy-egy hétvégén az autónak, mint eddig. Ennek megfelelően készítettük fel az Evo V-öst, ami remélhetőleg az idei szezonnyitón is hozza majd megszokott formáját” – tekintett előre az RXC Technics Motorsport versenyzője.