Hétvégi program: Irány Kanada és Oroszország!

F1

2015. június 2. kedd, 21:00

A világ két legnagyobb országára koncentrálódik a figyelem a hétvégén az autósportok világában, hiszen az F1 Montrealban, a WTCC és a Formula-E pedig Moszkvában vendégeskedik.

Az időeltolódás miatt idén először késő délután és este követhetjük majd a Formula-1 eseményeit, hiszen az időmérő majd szombaton 19-kor, a verseny pedig vasárnap 20-kor kezdődik Kanadában, a bajnokság hetedik állomásán.

Az orosz főváros is komolyan bekeményít az előttünk álló hétvégére, hiszen két nagy sorozatot is fogad, noha nem ugyanazon a helyszínen. A Moszkva mellett épült versenypályán a WTCC mezőnye köröz majd, míg a város központjában, a Kremllel és a Vaszilij Blazsennij-székesegyházzal a háttérben a Formula-E elektromos autói mutatkoznak be. A két széria menetrendjét igyekeztek úgy kialakítani, hogy ne nagyon legyenek átfedésben egymással, így pedig a szombat egy egybefüggő autósport-élményt nyújt majd a nézők számára: reggel negyed nyolctól este nyolcig, az F1-es időmérővel bezárólag lesz mit figyelemmel kísérni.

Az IndyCar eközben zsinórban a harmadik hétvégén zsinórban a negyedik versenyét futja majd, bár ők Kanadába majd csak egy héttel később mennek. Most a Texas Motor Speedway oválpályája fogadja őket, ahol a futam helyi idő szerint szombaton lesz, még ha nálunk az már alaposan át is nyúlik vasárnap hajnalra.

Amlin_Aguri_Moscow_image_Full

 

Az előttünk álló versenyhétvége menetrendje:

Péntek

11:00-11:30 – WTCC teszt
16:00-17:30 – F1 1. szabadedzés
20:00-21:30 – F1 2. szabadedzés
22:15-23:15 – IndyCar időmérő

 

Szombat

7:15-8:00 – Formula-E 1. szabadedzés
7:30-8:00 – WTCC 1. szabadedzés
9:30-10:00 – Formula-E 2. szabadedzés
10:00-10:30 – WTCC 2. szabadedzés
11:00-12:00 – Formula-E időmérő
12:30-13:30 – WTCC időmérő
15:00-16:00 – Formula-E verseny, Moszkva ePrix
16:00-17:00 – F1 3. szabadedzés
19:00-20:00 – F1 időmérő

 

Vasárnap

2:50 – IndyCar verseny, Firestone 600
11:15 – WTCC 1. verseny, Moszkva
12:25 – WTCC 2. verseny, Moszkva
20:00 – F1 verseny, Kanadai Nagydíj

 

Ami a magyarországi színteret illeti, a hétvégén rendezik a tereprali mezőnye számára a IV. Gyulai Várfürdő Kupát, a ralikrossz-ob pedig Nyirádon küzd majd.

Tagged: