Retro
2015. április 29. szerda, 18:07
Az első és máig egyetlen olyan Magyar Nagydíj volt a 2002-es, ami már tét nélkül zajlott az egyéni bajnokság szempontjából, de nem jelenti azt, hogy ne tartogatott volna különleges eseményeket a hétvége.
Michael Schumacher egy évvel korábban a Hungaroringen biztosította be negyedik bajnoki címét, az ötödikkel azonban már eddig sem várt. A német még az előző szezonban látottnál is nagyobb dominanciát mutatva már két futammal korábban, a Francia Nagydíjon behozhatatlan előnyre tett szert, így mostanra már csak a konstruktőri cím sorsa volt nyitott, de persze a Ferrari egyeduralma miatt már ez is csak matematikailag.
Ilyen, kissé álmos állapotban érkezett meg a mezőny az augusztusi kánikulában Magyarországra – ráadásul foghíjasan, hiszen az egész szezonban versenyről versenyre élő, komoly anyagi nehézségekkel küzdő Arrows már el sem utazott a hétvégére, így Heinz-Harald Frentzen és Enrique Bernolni hiányában 20 pilótának drukkolhatott a közönség. Megejtette viszont debütálását Anthony Davidson, akit a magát az elmúlt három futamból kettőre kvalifikálni képtelen Alex Yoong helyére ültettek be a Minardinál.
Ehhez a húsz versenyzőhöz vasárnap, a futam előtt egy további név csatlakozott, még ha csak rövid időre is, hiszen a Formula-3000-ben ténykedő Baumgartner Zsolt megtehetett három bemutatókört a Jordan volánjánál.
A versenyre az első rajtsort annak rendje és módja szerint a két Ferrari foglalta be, ám ezúttal Rubens Barrichello állt az élen, 59 ezredet adva ötszörös bajnok csapattársának. Mögöttük a Williamsek sorakoztak Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya révén, míg az ötödik helyre némi meglepetésre az évről évre egyre lejjebb csúszó Jordannel bejött Giancarlo Fisichella. A McLarenek számára csalódással végződött az időmérő, hiszen mindkét autójuk a középmezőnyben landolt: David Coulthard a 10., a csapathoz erre az évre fellépő Kimi Raikkönen pedig csak a 11. lett.
Képgaléria
A 17. Magyar Nagydíj (2002)
A rajt nem hozott sok változást: Barrichello megtartotta a vezetést, és Ralf Schumacher ugyan felugrott testvére mellé, de az első kanyar előtt mégis úgy döntött, hogy biztonságosan visszasorol a harmadik helyre. Fisichella a 4., Felipe Massa Sauberje pedig az 5. helyre lépett előre, míg mögöttük a gyengén rajtoló Montoya összekoccant Jenson Button Renaut-jával a 2-es kanyarban, de mindketten tovább tudtak menni.
Aki az előzési manővereket számolta, a második körben be is fejezhette aznapi munkáját, ekkor történt ugyanis a délután egyetlen igazi, pályán lezajló manővere, köszönhetően Coulthardnak, aki az 1-es kanyar előtt átvette a 10. helyet Nick Heidfeldtől. Akárhogy is szépítjük, a továbbiakban már csak a bokszkiállások, illetve a kiesések és kicsúszások során változott a sorrend a mezőnyben.
A Ferrarinál a kedvezőbb helyzetben álló Barrichello kapta meg az előnyösebb boksztaktikát, így Schumachernek nehezebbé is vált a dolga, ha elé akart kerülni, bár ezen a vasárnapon úgy tűnt, hogy olyan nagyon nem is akart. A német végig csapattársa sarkában haladt, de előzéssel nem próbálkozott. Pár körrel a leintés előtt azért megmutatta, mire lehetett volna képes, hiszen miután kicsit leszakadt, megfutotta a verseny leggyorsabb körét, ami 3-4 másodperccel gyorsabb volt, mint az azt megelőző percekben mutatott tempója.
A Ferrari a kettős győzelem révén immár a konstruktőri cím megszerzéséhez is elegendő pontot gyűjtött, így egymást követő második évükben is a Hungaroringen ünnepelhették a csapattrófeát. Barrichellónak ez volt pályafutása harmadik diadala, a Ferrariktól a célban csak 13 másodperccel lemaradva befutó Ralf Schumacher pedig a harmadik lett, így testvérével együtt pezsgőzhetett a dobogón.
A McLarenek a boksztaktikával lépdeltek előre, méghozzá igencsak hatékonyan: Raikkönen és Coulthard a 4. és az 5. helyen futottak be a célba, rajtuk kívül pedig még Fisichella szerzett pontot az utolsó olyan Magyar Nagydíjon, amelyen csak az első hat helyezettet jutalmazták.
Montoya versenye hamar rosszra fordult, hiszen a rajt utáni koccanásán kívül még két pályaelhagyás során is rongálta autóját, az ezekből fakadó időveszteségeknek köszönhetően pedig csak a 11. lett. Ezen a délutánon a kiesések sem okoztak különösebb látványosságot, hiszen csupán négyen nem jutottak el a kockás zászlóig: Jacques Villeneuve és Eddie Irvine műszaki hiba, míg Davidson és Button kicsúszás miatt búcsúztak idő előtt.
A közönség az elmúlt évek során több nyugodtan csordogáló futamnak lehetett szemtanúja a Hungaroringen, így egyértelművé vált, hogy megérett az idő a változásra, ami a következő évre a pálya vonalvezetésének átalakításában valósult meg – nem is eredménytelenül.
17. Magyar Nagydíj – 2002. augusztus 16-18. | |||||||
Az időmérő eredménye | A futam végeredménye | ||||||
1. | Rubens Barrichello | Ferrari | 1:13,333 | 1. | Rubens Barrichello | Ferrari | 1:41:49,001 |
2. | Michael Schumacher | Ferrari | 1:13,392 | 2. | Michael Schumacher | Ferrari | +0,434 |
3. | Ralf Schumacher | Williams-BMW | 1:13,746 | 3. | Ralf Schumacher | Williams-BMW | +13,355 |
4. | Juan Pablo Montoya | Williams-BMW | 1:14,706 | 4. | Kimi Raikkönen | McLaren-Mercedes | +29,479 |
5. | Giancarlo Fisichella | Jordan-M.-Honda | 1:14,880 | 5. | David Coulthard | McLaren-Mercedes | +37,800 |
6. | Jarno Trulli | Renault | 1:14,980 | 6. | Giancarlo Fisichella | Jordan-M.-Honda | +1:08,804 |
Leggyorsabb kör: Michael Schumacher (Ferrari) – 1:16,207, 72. kör | |||||||
Versenytáv: 77 kör |
További érdekességek:
A verseny majdnem pontosan ugyanolyan gyors volt, mint az előző évi: az első helyezett Barrichello 674 ezredmásodperccel hamarabb fejezte be a 77 kört, mint a 2001-es győztes Michael Schumacher.
Barrichellóé volt a második legkisebb különbségű győzelem a pályán. A brazilt 434 ezredre követte csapattársa a célban, ennél csak az 1990-es befutó volt szorosabb Thierry Boutsen és Ayrton Senna között.
Statisztikailag ezen a hétvégén szűnt meg az Arrows istálló. A vezetők ugyan még megpróbálták életben tartani az 1978-ban alakult csapatot és a következő szezonra is nevezni akartak, de a 2002-es Német Nagydíj után többé már nem álltak rajthoz.
Ebben az évben történt meg először, hogy egy pilóta a Magyar Nagydíjon ejtette meg F1-s debütálását. Anthony Davidson óta viszont már többen is megtették ezt.
A verseny után Mika Salo 25 másodperces időbüntetést kapott, amiért a csapat nem biztonságos körülmények között engedte ki őt a bokszkiállásról, hogy megpróbáljanak Pedro de la Rosa előtt maradni. A Toyota finn pilótája így utólag a 13.-ról a 15. helyre csúszott vissza.