Motor
2015. május 12. kedd, 12:54
Nemrég jelent meg a Repsol blogok aktuális kiadása. Dani Pedrosa részéből kiderült, hogy véget ért számára a kihagyott nagydíjak sora, Franciaországban újra láthatjuk versenyezni. Minden bizonnyal sok MotoGP-rajongó örül ennek a hírnek, hiszen egyértelműen hiányzott a sorozatból. Reméljük, visszatérése után semmilyen gondja nem támad alkarjával
„Le Mans-ban találkozunk!” Ezzel a címmel jelentette meg Dani Pedrosa mai, legfrissebb blogbejegyzését. A katari szezonnyitó után derült ki, hogy a spanyol motoros már hosszú ideje küzd alkarjával, amelyek rendszeresen bedurrantak. Ez a jelenség gyakori a versenyzők körében, Pedrosa esetében azonban a szokásosnál komplikáltabbá vált a helyzet, ami miatt egy kockázatos műtétnek kellett alávetnie magát. A jelek szerint az operáció utáni rehabilitáció jól ment, a Francia Nagydíjon újra visszaülhet Repsol Hondájára. Ez mindenképpen jó hír az egész sorozat szempontjából. Az említett blogbejegyzésben a következők olvashatók:
„Üdv mindenkinek!
Örülök, hogy ma újra a blogomban üzenhetek nektek és jó hírekkel szolgálhatok.
Jól ment a felépülésem, úgy vélem, helyes döntés volt türelmesnek lenni, semmit sem siettetni és tisztelni azt az időkorlátot, amire szükségem volt. Most, végre azt mondhatom, ott leszek Le Mans-ban ezen a hétvégén.
Az az igazság, hogy nagyon vissza akarok már ülni a motoromra, bár gondolom ezt kitaláltátok.
De nem csak erről szól az egész. Amiatt is izgatott vagyok, hogy újra csatlakozhatom a csapatomhoz, ismét egymással dolgozhatunk. Nagyszerű brigád.
Újra meg szeretném köszönni azt a megszámlálhatatlanul sok támogató üzenetet, amiket tőletek kaptam. Nagyban megkönnyítették a várakozást. Ezt szívből mondhatom. Mindig velem voltatok. Mindig emlékeztettek rá, hogy sohasem vagyok egyedül!
Jövő héten ismét írok,
Dani”