Hogyan előzzünk? Ellentét Hamilton és Verstappen között

F1

2015. szeptember 8. kedd, 21:38

A fiatal versenyzők felkészülésének módja időről időre változik az F1-ben. Napjaink legfelkapottabb tehetsége már olyan módszert használ, aminek alkalmazását a címvédő elképzelhetetlennek tartja.

Max Verstappenről van szó, aki nem csak a Red Bull szimulátorában készül – amelyben csak egyedül tud körözni a virtuális pályákon -, hanem amióta nemrég csatlakozott egy szimulátoros versenycsapathoz, már a test-test elleni küzdelmeket is gyakorolhatja. Spában a Blanchimont kanyarban, illetve most Monzában a célegyenes végén is bemutatott egy-egy olyan előzést, amelyeket elismerten a szimulátorban gyakorolt az ottani riválisaival szemben, és egyértelműen az így szerzett tapasztalatainak tulajdonítja, hogy be merte vállalni ezeket a merész, szokatlan íven elvégzett manővereket – amelyeknek egy véletlen folytán mindkétszer Felipe Nasr volt a szenvedő alanya.

„Mindig sokat segít, mivel így előre tudom, hogy mennyi helyem van. És van olyan is, hogy a szimulátoros versenyzésben kicsit túl messzire megyek, akkor pedig tudom, hogy azt nem tehetem meg a valóságban” – mesélte Verstappen új játékszerének hasznosságát. „Szerintem a segítségemre van. Spa és Monza előtt is gyakoroltam egy-egy előzési pontot, és aztán a tényleges versenyhelyzetben is bevált. Az előzést, amit Nasrrel szemben végeztem, a szimulátorban egyszer már ugyanúgy megcsináltam.”

 11330571_100854270267316_1014236768_n

A kétszeres bajnok Lewis Hamilton számára ez már nagyon idegennek hat, pedig ő is első volt a maga korszakában. Amikor 2007-ben bemutatkozott az F1-ben, sokan őt tartották, a „kinevelt robotpilóták” mintapéldájának, hiszen már gyerekkért szárnyai alá vette és támogatta őt a McLaren azzal a határozott céllal, hogy Formula-1-es élversenyzőt faragjon belőle. Ma, nyolc évvel debütálása után azonban már Hamilton is furcsállja a Verstappen által követett módszert.

„Én inkább az a fajta versenyző vagyok, aki a pillanatnak él. Kicsit mindig szabad stílusban vezetek, amikor a pályára lépek. Egyik előzési manőverem sem hasonlít semelyik korábbira, szeretem azoknak a kiszámíthatatlanságát. És egyébként sem tudhatjuk előre, hogy mikor fog megtörténni. Eltervezhetjük ugyan előre, de lehet, hogy abban a körben nem fog össze jönni, majd csak a verseny más pontjain” – beszélt saját improvizatív hozzáállásáról Hamilton, ami szöges ellentétben áll a nála 12 évvel fiatalabb Verstappenével.

„Nem szeretem előre eltervezni, hogy melyik kanyarban fogok előzni, hogy aztán addig gyakoroljam, amíg meg nem csinálom. Azt élvezem igazán, amikor megérkezek, és fogalmam sincs, hogyan fogom kivitelezni. Számomra ez sokkal izgalmasabbá teszi az egészet annál, mintha végig csak egyetlen pontra koncentrálnék. De most megérkezett egy új generáció, akik talán más másképpen tanulják mindezt.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: