Rali
2015. december 26. szombat, 14:49
Egy összeszokott, és jól ismert páros ül át a Honda Civicből egy Citroen C2R2-be a Szilveszter Ralin. Ifj. Antalffy György és Vas Borosi Ádám a felemás érzések miatt döntött a méregzsák kipróbálása mellett.
Egy Honda Civic-kel róttátok a pályákat idén. A Szilveszter Rallye-n viszont egy Citroen C2R2-vel indultok. Mi a váltás oka?
– Nagyon szerettük, és jelenleg is szeretjük a Hondát. Viszont ez az autóépítés okozott egy kis csalódást. 2013-ban, még a Rali Túrában az ötödik versenyen felrobbant a Honda motorja, pedig egy nagyon komoly kategóriában (H1) jó esélyekkel küzdöttünk a bajnoki címért. A 2014-es évet arra áldoztuk, hogy átépítettük az autót, új váltót, új fékeket, nagyobb kerekeket, egy rendes csövet, és egy új, immár kétliteres motort is kapott. Sajnos ez a motor 2015-ben az első versenyen, Egerben szintén felrobbant. Ekkor jött el az a pont, amikor át kellett értékelnünk a dolgainkat. Ez olyan bizalomvesztést okozott a mi kis Hondánkkal kapcsolatban, hogy úgy gondoltuk váltanunk kell. Szerencsére találtunk egy motorépítőt, aki hajlandó volt belemenni egy motorbérlési konstrukcióba, ami garantálta számunkra, hogy egy esetleges újabb motorhiba nem a mi anyagi kárunk lesz, így mégis versenyeztünk tovább a Civic-kel idén. Veszprém Rallye-ra állt össze minden, ahol félidőben Rally2 abszolút első helyen álltunk, és az utolsó gyorsaságin eltört féltengelyünk miatt – két helyett visszaesve – végül abszolút negyedik helyen zártunk. Nem ragozom tovább, a versenyzés szempontjából nehéz két év van mögöttünk, inkább a küszködés jut róla eszembe… Ugyan az autónk most már tényleg kiforrott, mégis az előéletünk miatt inkább teszünk egy próbát egy Citroen C2R2 versenyautóval.
A Szilveszter Rallye-n mennyire koncentráltok majd arra, hogy jó helyen végezettek? Eredmény orientáltak vagytok?
– A Szilveszter Rallye-n először fogunk ebben az autóban ülni. A kategóriában 88-an (!) vagyunk, ezért most nem mondom azt, hogy mindenáron nyerni akarunk. 🙂 Annyi viszont biztos, hogy mi komolyan vesszük a versenyzést. Az utóbbi időben mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk, mind munka, mind családi fronton. Érdekes módon belőlem ez azt váltja ki, hogy a drága időmet nem szeretném elfecsérelni, tehát – ha lehet – még komolyabban veszem a ralit. Azt gondolom, hogy Ádámmal egy jó párost alkotunk, és ebben is van talán az egyik legnagyobb erősségünk. Mindketten hiszünk abban, hogy közösen eredményesek tudunk a továbbiakban is lenni, és reméljük, hogy visszajönnek a sikerek, tudunk újra bajnokok lenni 2016-ban.
Amennyiben meggyőz titeket a kis méregzsák a szilveszteri futamon, lehetséges, hogy megváltok a Hondától és egy C2-vel tervezitek a következő évet?
– Konkrét elhatározásunk még nincsen, de természetesen sok fog múlni azon, hogyan érezzük magunkat az év utolsó versenyén egy számunkra új autóban. A bérlés biztos, hogy kényelmes dolog, és ha jó a csapat, megbízható a technika, akkor egy jó döntés. Meglátjuk a futam után.
Úgy volt, hogy a Böröczi Levi fog neked navigálni, ha Vas Borosi Ádám nem ér rá. Megoldódott ez végül? Ki fogja diktálni a tempót?
– Levi nagyon rendes volt, felajánlotta, hogy segít, amennyiben Ádám nem tud eljönni a versenyre. Úgy alakult, hogy mégis ráér, így mindketten véleményt tudunk majd mondani az autóról. Ez fontos számunkra a jövőt tekintetében. Lehetőségünk lesz megfigyelni azokat a Rally2-es versenyzőtársakat is, akik ellen idén versenyeztünk, lesz egy viszonyítási alapunk. Örülünk, hogy a teszten is részt tudunk venni, és a versenyre már lesz egy minimális ismeretünk az autóról. A legfontosabb, hogy szeretnénk jól érezni magunkat. De mi sajnos csak úgy érezzük jól magunkat, ha eredményt érünk el.