F1
2015. április 2. csütörtök, 13:59
Korábbi csapatfőnöke személyes oldalról nézve képes örülni Sebastian Vettel sikerének, aki azt követően, hogy elhagyta a Red Bullt, már a Ferrarinál töltött második futamán nyert.
Vettelt jórészt a Red Bull tehetségnevelő programja készítette fel az autóversenyzés csúcskategóriájára, és nem is mondhatni, hogy ne hálálta volna meg a belé fektetett bizalmat, hiszen az anyacsapattal az F1-ben töltött hat éve során négy bajnoki címhez juttatta az energiaitalosokat. A tavalyi szezont aztán mindössze négy dobogós hellyel, győzelem nélkül kellett átvészelnie, ami után Vettel elérkezettnek látta a pillanatot a váltásra, és gyerekkori álmát megvalósítva a Ferrarihoz igazolt.
A Red Bull eközben egyelőre úgy tűnik, hogy még lejjebb süllyedt az erősorrendben, miközben korábbi sikeremberük két futam alatt két dobogót, ebből egy győzelmet zsebelt be a rivális Ferrarinál. Christian Horner azonban tud örülni egykori védence sikereinek, aki véleménye szerint Malajziában ugyanolyan remek formát mutatott, mint amit bajnoki évei során a Red Bullban láthattunk tőle.
„Egyértelműen megkapja azt az érzést az autótól és a Ferraritól, amire vágyik. Nagyon jól ráérzett a vezethetőségre és remekül tud figyelni a gumikra is – ezen a téren gyakran legyőzhetetlen” – nyilatkozta Horner.
„Ami a személyes oldalt illeti, örülök neki. Klasszikus Sebastian Vettelt láthattunk, aki szerintem kiválóan vezetett. Eltérő stratégián is képes volt működésre bírni a gumikat, és már nagyon sokszor tapasztalhattuk, hogy mire is képes, amikor az élen áll.”
Miközben Vettel három pontra van a bajnoki tabella első helyétől, a Red Bull küszködése Sepangban is folytatódott – a szebb napokat is megélt csapat egyelőre csak a 6. a konstruktőri összesítésben, még a Toro Rosso is megelőzi őket.