Ifj. Tóth: Murván mindig könnyedebb

Rali

2015. május 12. kedd, 20:48

Szerző: Peugeot-Total Hungária Rally Team

A murva mindig kicsit más – azon talán valamivel könnyedebben, lazábban autózhat az ember, a hibák nem bosszulják meg magukat annyira, mint aszfalton.

A hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János gondolatai ezek a rali országos bajnokság hétvégi, szombathelyi viadala előtt, amely a szezon első murvás futama lesz. Az ifjabb Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot 208 T16 R5) kettős a legutóbbi, miskolci futamon emlékezetes hajrát produkálva, késhegyre menő csatában az utolsó szakaszon harcolta ki a második helyet, s ez egészen biztosan lendületet ad a folytatásra is. 

_PEU0305

Igaz, a három év kihagyás után visszatérő ifjabb Tóth továbbra is realista – mint mindig. „Látszik a három év kihagyás, ezt kár lenne vitatni. Mert lehet beszélni valamiről, de ha nem csinálod, nem élsz benne, akkor nincs reális képed arról, hogy mennyire nehéz. Két futam alapján úgy látom, ez a bajnokság kicsit nehezebb, mint gondoltuk” – nyilatkozta a Peugeot-Total Hungária Rallye Team pilótája, majd azt is elárulta, mi a közeljövő feladata számukra.

Megismerni az autót, hogy a legtöbbet tudja kihozni belőle – ez a legfontosabb. Minden egyes kilométerrel egy picivel jobbak, gyorsabbak lesznek, de van még mit tanulniuk.  Még akkor is, ha legutóbbi, miskolci viadal utolsó szakaszán megvillant a régi „Janika”. „Addigra bennem volt már több mint száz versenykilométer, és azon az ominózus szakaszon is harmadszor mentünk. Így könnyebb összeszedni magad és összpontosítani. Harcolni pedig mindig is szerettem. Egész nap nagyon közel voltunk egymáshoz Kazár Mikivel, és nyilván a végén megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból. Ez volt az a gyorsasági szakasz, amelyre egy kicsit büszkék lehetünk” – mosolygott ifjabb Tóth, aki hozzátette, ehhez kellett, hogy az új beállítások által a Peugeot 208 jól kezelhető, vérbeli raliautóvá vált. S hogy visszatért-e a régi érzés? „Janika” a tőle megszokott őszinteséggel bevallotta, hogy még nem egészen. De ami késik, nem múlik. 

_PEU9538

A Szombathely-rali szombaton délután 3 gyorsaságival kezdődik, s ehhez jön még 8 szakasz vasárnap – ezek eredménye alapján alakul ki az abszolút végeredmény.