Rali
2015. június 11. csütörtök, 18:31
Szerző: Peugeot-Total Hungária Rally Team
„Tíz éve versenyeztem legutóbb ezeken a pályákon – akkor egész jól ment…” – mosolygott ifjabb Tóth János, amikor a csütörtöki pályabejárás során arról kérdezték, mit vár a hétvégétől.
A hétszeres abszolút bajnok pilóta, és navigátora, Szőke Tamás szerdán egy ötven kilométeres tesztet teljesített a Peugeot 208 T16 R5-tel, elsősorban a gumikat és a beállításokat próbálgatták, hogy aztán egy nappal később megnézzék maguknak a pályákat is.
„Van egy szakasz, az Aranybulla, amelyen én még sohasem autóztam, de az már most látszik, hogy nézői szempontból nagyon látványos lesz, sokan jönnek majd oda versenyt nézni – egyébként versenyzői oldalról is nagyon jó kis, élvezetes, változatos pálya – nyilatkozta a Peugeot Total Hungária Rallye Team pilótája, majd még hozzátette: – Az a taktikánk, ami eddig is: folyamatosan gyorsulni, és amit legutóbb murván tanultunk, azt most hasznosítani, a végén pedig felállni a dobogóra.”
Érdekesség, hogy a szerdai teszten felhasználták a Tagai Racing Team Portugál ralin szerzett tapasztalatait, és azokkal a murvás beállításokkal talán egy kicsit még jobb lett a Peugeot 208.
„Remek a hangulat az autóban, remélem, ez végigkíséri majd a hétvégénket is. Szeretnénk továbblépni, és hasznosítani a tapasztalatainkat. A versenyt mindenképpen érdekessé teszi, hogy vegyes talajú, vagyis hogy murváról aszfaltra kell váltani – ehhez fejben is át kell állni” – tette hozzá Szőke Tamás.