Így fest majd a Formula-E következő szezonja

Formula-E

2015. július 11. szombat, 08:40

Pénteki mexikói ülésén a Motorsport Világtanács kihirdette a Formula-E októberben rajtoló második idényének menetrendjét is, ami még több kérdőjelet, és továbbra is csak 11 futamot tartalmaz.

CJnam8fWcAA_ooh

Noha az elektromos sorozat első embere, Alejandro Agag mindvégig azt célozta meg, hogy az első szezonban látott tizenegy állomást egy-két helyszínnel növelje a 2015-2016-os évadra, a Formula-E új előzetes naptára mégsem gyarapodott.

Eszerint a sorozat idén is Pekingben kezdődik és a londoni duplafutamos fináléval zárul, ám a két véglet között azért történt néhány változás. Kikerült a naptárból az első szezonban látott Miami és Monaco is – utóbbi a hírek szerint minden második évben fogadja majd a sorozatot -, új helyszínként pedig érkezni fog Párizs jövő áprilisban.

Egy másik új érkezőre szintén számítanak március 19-ére, ám még sem az országot, sem a pályát nem nevezték meg – mint ahogy a szezonzáró pontos időpontja is kérdéses marad.

Dppi_00414010_008 

 

A Formula-E előzetes 2015-2016-os naptára:

2015. Október 17. – Peking (Kína)
2015. November 7. – Putrajaya (Malajzia)
2015. December 19. – Punta del Este (Uruguay)
2016. Február 6. – Buenos Aires, (Argentína)
2016. Március 19. – Kérdéses helyszín
2016. Április 2. – Long Beach (USA)
2016. Április 23. – Párizs (Franciaország)
2016. Május 21. – Berlin (Németország)
2016. Június 4. – Moszkva (Oroszország)
Kérdéses időpont – London (Nagy-Britannia)