Így vélekedik van der Garde a Sauber-sagáról

F1

2015. március 11. szerda, 12:37

A nem épp unalmas holtszezon valószínűsíthető zárásaként a holland kapta meg a Sauber egyik ülését a hétvégére – és egyáltalán nem érdekli más, csak az, hogy vezetni fog.

Adam Cooper, a Motorsport.com munkatársa a melbourne-i bíróság lépcsőjén kapta el van der Gardét, aki magyar idő szerint szerda hajnalban lett hivatalosan is a Sauber egyik pilótája – legalábbis az évadnyitóra. Hogy mi lesz később, arra még az érintett sem tudott kielégítő választ adni.

„Olyan dolog ez, melyet az ügyvédeknek kell megvitatniuk. Most csak az előttem álló hétvégére koncentrálok. Ahogyan korábban is mondtam, jó a kapcsolatom a csapattal, akiknek nagyot sikerült előrelépniük a tél folyamán. Alig várom, hogy ismét együtt dolgozhassunk, és hogy jól sikerüljön a hétvégénk.”

Van der Garde hozzátette, hogy az ügy miatt nem lesznek súrlódások csapaton belül. „Nem látok problémákat, hiszen a tavalyi évünk nagyszerűen alakult, és a személyes vonulata is jól sikerült. Most az a dolgunk, hogy együttműködjünk, és egy irányba fordítsuk a fejünket, annak érdekében, hogy megszerezzük első pontjainkat.”

„A pénzügyi dolgokat már megtárgyalták a csapatnál, és lekerültek az asztalról – boldog vagyok, hogy megnyertem ezt az ügyet. Most már itt az ideje, hogy a hétvégére koncentráljunk” – nyilatkozta az utolsó versenyét a 2013-as Brazil Nagydíjon futó németalföldi pilóta.

Tagged: