Itt a Manor, hol a Sauber?

F1

2015. március 11. szerda, 17:02

Bár csütörtökön a sajtónappal hivatalosan is kezdetét veszi a 2015-ös évadnyitó a Forma-1-ben, az idei év eleje inkább egy túlélőshow kalandjaira emlékeztet, semmint egy szervezett Grand Prix eseményre. Amilyen bizonytalanságban ért véget a tavalyi szezon, úgy tűnik, legalább akkora kérdőjelekkel indul a királykategória történetének immáron 66. fejezete.

Őszintén nem emlékszem rá, mikor történt utoljára olyan, hogy az év első, várva várt „nagy találkozója” előtt nem kizárólag a szokásos esélylatolgatás vitte a prímet. Ezúttal azonban nem csak a Mercedes feltételezett előnyéről, a Ferrari bőrbe ugró Vettel megtáltosodásáról, az apaszerepben kiviruló Raikkönenről, és lássunk csodát, már nem is csak a Fernando Alonsót furcsa mód kispadra küldő McLaren-Hondáról beszélünk. Bár „Alonso-ügyben” továbbra sem lettünk okosabbak, az elmúlt napok történései tettek arról, hogy további bizonytalansági faktorok színesítsék a Forma-1 összképét. 

3 (1)

Tavaly úgy búcsúztunk az évtől, hogy két csapatot már szinte biztosan nem látunk a 2015-ös mezőnyben, hiszen a Caterham csődje után Jules Bianchi drámai balesetét követően a Marussia is hasonló, végzetes holtvágányra került – legalábbis ezt hittük. A súlyos anyagi gondok miatt az orosz tulajdonú alakulat egyik nap csődöt mondott, másik nap tárgyalásokba kezdett, majd megint lehúzta a rolót, végül – amikor már senki sem hitte – hamvaiból feltámadva, pár nappal az Ausztráliába induló F1-es cirkusz becsekkolása előtt bejelentette, mégis ott lesznek a melbourne-i rajtrácson – csak már Manor néven. Na persze ez a kijelentés enyhe túlzásnak tűnik, hisz a tavalyi autóból átmenetivé avanzsáló gép a Ferrari 2014-es erőforrásával aligha tudja majd kvalifikálni magát az időmérőn. Ha mégis, az a csoda kategória lenne.

Időnként elgondolkodik az ember, hogy komolyan megtörténhet-e olyan a csúcskategóriának nevezett Forma-1-ben, hogy egy félkész, két napja még egységes Manor ruházat híján Marussia öltözékben és színekben fel-alá rohangáló alakulat egyáltalán az utazásra is zöld jelet kapjon. Márpedig megkapták, sőt az egy nagydíj tapasztalatával rendelkező Will Stevensnek három nappal a pénteki első szabadedzés előtt még csapattársa is lett az újonc Roberto Merhi személyében! Merész vállalkozás. Persze elismerésre méltó az akarat és a lelkesedés a csapattól, de nyilvánvalóan ez a történet nem alakult volna így, ha végül az F1 ura, Bernie Ecclestone nem fizeti ki a tavalyi, két ponttal megszerzett vb 9. helyezésért járó honoráriumot. Arra persze mindenképpen jó a dolog, hogy Ecclestone bizonygassa, még annak ellenére is megvan a húszfős mezőny, hogy annyi panasz érkezik az aránytalan kifizetésekre hivatkozó Force India, Lotus és Sauber részéről.

3 (3)

Utóbbi, vagyis a Sauber pedig sokat tudna beszélni a ki-, illetve befizetésekről! Ha valaki viccnek szánva azt mondja, hogy a svájciaknak Ausztráliába érkezve hirtelen három érvényes versenyzői szerződéssel rendelkező pilótája lesz két autóra, akkor azt mondom, ez rossz vicc. Most, hogy ez komoly, egy pártatlan kívülálló akár jót is derülhet ezen. Másrészről igencsak sajnálatos, hogy a korábbi évek becsületes, szerény és nagyon szimpatikus svájci középcsapata odáig jutott, hogy a melbourne-i részvételüket veszélyezteti a helyi bíróságon kialakult nem mindennapi helyzet. Az tudtuk, hogy a csapatnál ősszel igen hosszú volt a két felszabaduló ülésre pályázók névsora (a mezőnyben a leghosszabb!), de hogy másfél nappal az első pályára gördülés előtt még ne tudják, ki lesz a két szerencsés Nasr, Ericsson és a surranópályán megérkező van der Garde közül, akik elrajtolhatnak vasárnap… az abszurdum.

Tény, hogy a Sauber az a csapat, amely az elmúlt pár évben már tipikusan inkább a fizetős versenyzők listáját figyelte, pedig egykoron volt nekik Heinz-Harald Frentzenük, Jean Alesijük, Johnny Herbertjük, Kimi Raikkönenük és Felipe Massájuk is, hogy csak pár nagy nevet említsünk. A Saubernél igazából 2013-ban fajult el a helyzet, amikor is az egész nyár a Szergej Szirotkin szerződtetésével járó hatalmas orosz üzletkötésről szólt. A Hungaroringen az akkor még Lotus tesztpilóta Davide Valsecchi kész tényként mesélte el, hogy a biznisz megköttetett, amivel a svájciak sorsa megpecsételődött ugyan, de a lényeg, hogy megmenekültek.

3 (2)

Azóta nem hogy orosz befolyás alá nem került a csapat, de a kitűnő reklámfogásnak bizonyuló, IndyCart is megjárt Simona de Silvestro hölgyversenyző rajthoz állásából sem lett semmi. Ők azonban a múlt, akárcsak a Telmex pénzét két évig szállító Esteban Gutierrez is. A Sauber a mexikóinál még ideálisabb csomaggal bekopogtató Marcus Ericssonnak és a Banco do Brasil támogatását régóta élvező Felipe Nasrnek szavazott bizalmat 2015-re. A tavalyi szabadedzésekből kiindulva persze sejthető volt, hogy a hét pénteki beugrást is teljesítő Giedo van der Gardénak szoros a kapcsolata a svájciakkal, de hogy annyira, hogy a befektetői források révén 2015-re érvényes versenyzői szerződéssel is rendelkezzen… Ennek ellenére – érkező holland tőke ide vagy oda – a korábbi Caterham pilóta is lapátra került.

Az ausztrál bírósági határozat azonban döntött és kimondta, hogy van der Garde a Sauber versenyzője, így aztán, hogy a Sauber végül kit ültet autóiba, nagy talány. Mindenesetre a brazil bank, aminek színeibe burkolózott a csapat két versenygépe is, aligha örülne annak, ha a korábbi Williams tesztpilóta, Felipe Nasr debütálása elmaradna…  Ericsson-Nasr-van der Garde?

Reméljük, hogy vasárnap a piros lámpák kialvását követően már csak arra kell koncentrálunk, hogy egy fair és izgalmas versenyt lássunk!

Tagged: