Motor
2015. május 1. péntek, 17:06
A Yamahánál egyértelműen Jorge Lorenzo tűnik erősebbnek eddig ezen a hétvégén. A spanyol versenyző eddig mindkét szabadedzést megnyerte, míg csapattársa látványosan lassabb nála.
A Moto3 után, 14:05-kor a MotoGP mezőnye is másodjára gurulhatott pályára Jerezben. Az első szabadedzést magabiztosan hozta Jorge Lorenzo, akinek szüksége is van már az ilyen apró sikerekre. A többiek viszont valószínűleg nem szerették volna, ha ezúttal is végig ő áll az élen. Ez az edzés sajnos egy eséssel indult. A sportbírók Bradl Forward Yamaháját tolták ki a kavicságyból nem egész három perc után. Marquez már a legelején jobbat futott, mint délelőtt, ezzel ő volt a lista elején tíz perc után, mögötte Dovizioso, Iannone, Petrucci és P. Espargaro következtek.
A Yamahák ezúttal hátrébb kezdtek, de láthatóan nem a legjobb köridők megfutására koncentráltak. Az élmezőnyben sokáig nem volt semmilyen változás. Húsz perccel a leintés előtt Melandri is összetörte motorját. Néhány perccel később Pol. Espargaro versenygépét is falnak támasztva láthattuk. Az edzés ezen szakasza kissé ellaposodott, nem igazán voltak sokan a pályán, a köridők alapján pedig valószínűleg már a versenybeállításokat próbálgatták. Ez az edzés utolsó szakaszáig nem is igazán változott.
Aztán Jorge Lorenzo átvette a vezetést. Négy perccel a vége előtt Miller is meglátogatta a kavicságyat az első kanyarban, de nem esett el. Rossi látványosan gyengén teljesített, nem is igazán tűnt boldognak a bokszban. Iannone a legvégén még javítani tudott, Dovizioso pedig szintén gyorskörön volt. Végül Lorenzo maradt az élen, Marquez lett a második, Iannone pedig a harmadik. A top 5-be még Dovizioso és A. Espargaro fértek be. Ezzel véget ért a királykategória első napja Jerezben.
A második szabadedzés végeredménye:
1.
|
Jorge LORENZO
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’39.300
|
|
2.
|
Marc MARQUEZ
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’39.428
|
0.128 / 0.128
|
3.
|
Andrea IANNONE
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’39.511
|
0.211 / 0.083
|
4.
|
Andrea DOVIZIOSO
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’39.535
|
0.235 / 0.024
|
5.
|
Aleix ESPARGARO
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’39.616
|
0.316 / 0.081
|
6.
|
Danilo PETRUCCI
|
Pramac Racing
|
Ducati
|
1’39.718
|
0.418 / 0.102
|
7.
|
Cal CRUTCHLOW
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’39.909
|
0.609 / 0.191
|
8.
|
Pol ESPARGARO
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’39.953
|
0.653 / 0.044
|
9.
|
Maverick VIÑALES
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’40.087
|
0.787 / 0.134
|
10.
|
Scott REDDING
|
EG 0,0 Marc VDS
|
Honda
|
1’40.145
|
0.845 / 0.058
|
11.
|
Bradley SMITH
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’40.293
|
0.993 / 0.148
|
12.
|
Yonny HERNANDEZ
|
Pramac Racing
|
Ducati
|
1’40.363
|
1.063 / 0.070
|
13.
|
Valentino ROSSI
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’40.394
|
1.094 / 0.031
|
14.
|
Mike DI MEGLIO
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’40.444
|
1.144 / 0.050
|
15.
|
Eugene LAVERTY
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’40.514
|
1.214 / 0.070
|
16.
|
Hector BARBERA
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’40.569
|
1.269 / 0.055
|
17.
|
Hiroshi AOYAMA
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’40.678
|
1.378 / 0.109
|
18.
|
Alvaro BAUTISTA
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’40.752
|
1.452 / 0.074
|
19.
|
Nicky HAYDEN
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’40.819
|
1.519 / 0.067
|
20.
|
Stefan BRADL
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’40.825
|
1.525 / 0.006
|
21.
|
Karel ABRAHAM
|
AB Motoracing
|
Honda
|
1’40.917
|
1.617 / 0.092
|
22.
|
Jack MILLER
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’41.226
|
1.926 / 0.309
|
23.
|
Loris BAZ
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’41.422
|
2.122 / 0.196
|
24.
|
Marco MELANDRI
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’41.450
|
2.150 / 0.028
|
25.
|
Alex DE ANGELIS
|
Octo IodaRacing Team
|
ART
|
1’42.176
|
2.876 / 0.726
|