Karboncella a raliautókban?

Rali

2015. július 27. hétfő, 13:30

A versenyzők biztonságát nézve a ralisport mindig is az egyik legnagyobb kihívásokkal rendelkező autósport szakág.

A pályaversenyzésben a nagy becsapódások kockázatát a pályák megfelelő tervezésével csillapítani lehet, a raliversenyek gyorsasági szakaszai viszont könyörtelenek maradnak mindig is, amit az utóbbi idők számos balesete is mutat. Az esély tehát nagy a súlyos sérülések bekövetkezésére. A 2014-es év végén a ralisport szereplői egy karbonszálas biztonsági cella bevezetéséről beszéltek, ami a WRC autókban nyújtana védelmet az ilyen esetekben. De megvalósítható-e egy ilyen elképzelés az utcai alapokra épített kocsik esetében?

hyundai-i20-wrc_2

A Hyundai Motorsport vezetője, Michel Nandan beszélt erről, aki tevékeny részese a raliautók biztonságát javító törekvéseknek: „Ez egy régi elképzelés, már évekkel ezelőtt is beszéltünk róla. Egy WRC autó nagyon erős és elég biztonságos most már. Az egyedüli valós probléma az oldalütközés, teljes biztonságot elérni egy raliautónál az oldalütközés terén azonban, úgy gondolom, lehetetlen, hacsak nem vágunk ki minden fát az erdőben.

Az biztos, hogy a biztonság optimalizálása lehetséges az olyan dolgokkal, mint az ajtóvédelmi struktúrák és az új ülésdizájnok. Ez kétségkívül fejleszthető, és ebben az irányban is kell dolgoznunk. Amennyiben azonban arra kerül a sor, hogy egy kompozit monocoque-ot kell behelyeznünk a fémvázba, akkor le kell tesztelnünk, hogy az működik-e. Van még lehetőség a fejlődésre, de még akkor is meglesz az a probléma, hogy egy fát oldalról 120 kilométer/órás sebességgel eltalálva nem tehetsz túl sokat.”

Mennyi tehát annak a lehetősége, hogy egy olyan karboncella kerüljön integrálásra, mint amilyennel az együléses autók vagy a sportkocsik rendelkeznek? „Nehéz dolog, mivel két embert kell beültetned az autóba, nem rakhatod a pilótát középre” – mondta a szakember. „Hely kell az autóban, de nem építheted három méter szélesre a kocsit, mivel nem férne el az utakon.”

Nandan ehelyett úgy gondolja, hogy a passzív biztonsági eszközökkel nagyobb előrelépésekre lenne lehetőség. „Ott van az utakkal kapcsolatos biztonság. Tudom, hogy nehéz ezen fejleszteni, de a szakaszok megválogatásával lehetne ezt javítani. Ha van egy 130-140 kilométer/órás átlagsebességű szakasz, az kevésbé biztonságos, mintha alacsonyabb lenne a sebesség. Bárhogyan is van, a ralizás mindig is veszélyes lesz, ugyanakkor tudunk mit tenni a fejlődésért, ez is az irány, amerre az FIA tart.”