Katar: A gyári Ducati lett a legjobb a második napon

Motor

2015. március 16. hétfő, 09:22

A királykategória katari tesztjének második napja is véget ért. Egyelőre a Ducatinál örülhetnek a legjobban, hiszen ezúttal is a bolognaiak egyike végzett a tabella élén. Egyedül Andrea Dovizioso ment 1’55-ön belül, ezzel ő végzett az első helyen. Mögötte Marc Marcquez és Andrea Iannone foglalták el a képzeletbeli dobogó két másik fokát.

Vasárnap sem állt meg az élet Losailban. A MotoGP mezőnye ugyanis folytatta utolsó szezon előtti hivatalos tesztjét. A program a tegnapi naphoz hasonlóan helyi idő szerint négy órától este tizenegy óráig tartott. A hét óra első felében még a regnáló világbajnok, Marc Marquez bizonyult a legjobbnak, azonban végül nem ő szerezte meg az első helyet. Épp, hogy elhagytuk az etap felét, a Ducatik felélénkültek. Iannone megfutotta a teszt addigi legjobb körét, Dovizioso pedig a harmadik helyen állt a regnáló világbajnok mögött. Nem kellett azonban sokat várni arra, hogy Marc Marquez újra magáénak tudhassa az első helyet. Közben hátrébb is változott a helyzet, mely következtében Rossi már csak a 12. helyen állt, miközben Lorenzo stabilan tartotta magát az élmezőnyben.

orig_a68d780c56828efa0bd9ee74fba3534c

Új aerodinamikai elemmel gazdagodott a GP15

Kicsivel később Stefan Bradl elszenvedett egy esést. Szerencsére nem esett semmi baja. Helyi idő szerint fél tíz után aztán Andrea Dovizioso robbantott. A mezőnyből egyedüliként tudott 1’55 alá menni. Karel Abraham szolgáltatta a pozitív meglepetést a mai napon. A cseh versenyző ugyanis másfél órával a leintés előtt a kilencedik helyen állt az Open Hondával. A teszt végére viszont eggyel hátrébb került, mivel Valentino Rossi az utolsó órában javított legjobbján, ezzel feljött csapattársa mögé az ötödik helyre. Az első hat helyet ekkor a Ducati, a Honda és a Yamaha gyári motorosai osztották el egymás között. Mindez pedig nem változott a leintésig.

orig_3500082a4bef9d529218a46e58340f33

A Yamahának ma valamivel jobb napja volt…

Mögöttük következtek a legjobb szatellitesek. Cal Crutchlow lett a hetedik, mögötte pedig a Tech3 párosa végzett Smith, Espargaro sorrendben. A Suzuki a vasárnapi nap folyamán nem volt annyira elől, mint tegnap, hiszen Aleix Espargaro és Maverick Vinales a 12. és a 14. helyre hozták be a GSX-RR-eket, közrefogva Scott Reddinget. Az Aprilia továbbra is a mezőny végét erősíti, azonban láthatóan pozitív irányban mozognak. Alvaro Bautista és Marco Melandri is képes volt gyorsulni, utóbbi pedig egyre közelebb került csapattársához, tehát elképzelhető, hogy megtalálták azt a pluszt, amivel segíthetnek az olasznak.

A hét vége nem jelentette a teszt végét is, hiszen ahogyan azt az eddigiekben megszokhattuk, ez a gyakorlás is háromnapos. Holnap szintén hét óra áll majd a csapatok és a versenyzők rendelkezésére, helyi idő szerint ismét 16 és 23 óra között vehetik birtokba a pályát. Kedden sem némul el a pálya, hiszen a tesztversenyzők itt is próbára teszik majd, mire képesek a jövőre érkező Michelin abroncsai.

A katari teszt 2. napjának végeredménye:



























1.

DOVIZIOSO, Andrea

Ducati Team

1:54.907



2.

MARQUEZ, Marc

Repsol Honda Team

1:55.091

0.184

0.184

3.

IANNONE, Andrea

Ducati Team

1:55.104

0.197

0.013

4.

LORENZO, Jorge

Movistar Yamaha MotoGP

1:55.500

0.593

0.396

5.

ROSSI, Valentino

Movistar Yamaha MotoGP

1:55.581

0.674

0.081

6.

PEDROSA, Dani

Repsol Honda Team

1:55.582

0.675

0.001

7.

CRUTCHLOW, Cal

CWM LCR Honda

1:55.624

0.717

0.042

8.

SMITH, Bradley

Monster Yamaha Tech 3

1:55.648

0.741

0.024

9.

ESPARGARO, Pol

Monster Yamaha Tech 3

1:55.658

0.751

0.010

10.

ABRAHAM, Karel

AB Motoracing

1:55.765

0.858

0.107

11.

HERNANDEZ, Yonny

Pramac Racing

1:55.772

0.865

0.007

12.

ESPARGARO, Aleix

Team Suzuki Ecstar

1:55.795

0.888

0.023

13.

REDDING, Scott

Estrella Galicia 0.0 Marc VDS

1:55.803

0.896

0.008

14.

VIÑALES, Maverick

Team Suzuki Ecstar

1:55.810

0.903

0.007

15.

BARBERA, Hector

Avintia Racing

1:56.058

1.151

0.248

16.

HAYDEN, Nicky

Drive M7 Aspar

1:56.104

1.197

0.046

17.

DI MEGLIO, Mike

Avintia Racing

1:56.259

1.352

0.155

18.

LAVERTY, Eugene

Drive M7 Aspar

1:56.342

1.435

0.083

19.

PIRRO, Michele

Ducati Test Team

1:56.476

1.569

0.134

20.

BRADL, Stefan

Athina Forward Racing

1:56.724

1.817

0.248

21.

MILLER, Jack

CWM LCR Honda

1:56.758

1.851

0.034

22.

PETRUCCI, Danilo

Pramac Racing

1:56.762

1.855

0.004

23.

BAZ, Loris

Athina Forward Racing

1:56.936

2.029

0.174

24.

BAUTISTA, Alvaro

Aprilia Racing Team Gresini

1:57.273

2.366

0.337

25.

DE ANGELIS, Alex

Octo Ioda Racing Team

1:57.390

2.483

0.117

26.

MELANDRI, Marco

Aprilia Racing Team Gresini

1:57.982

3.075

0.592