Egyéb
2015. június 4. csütörtök, 10:29
A világ legjobb driftversenyzőit felvonultató King of Asia meghívásos sorozatának malajziai futamán szerepelt nemrég a háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám.
A Tomracing Motorsport versenyzője számára ezzel végérvényesen kezdetét vette az idei szezon, és a 2015-ös Európa-bajnokság hétvégi versenyén azonnal egy futamgyőzelemmel tudatosítaná ellenfeleiben, készen áll a történelmi címvédésre.
Európában már sikert sikerre halmozott Kerényi Ádám, így a tavalyi kontinensbajnok driftversenyző számára igazi kihívást jelentett, hogy meghívást kapott a sportág hazájába, Ázsiába, ahol a földrész legjobbjaival küzdhetett meg. A King of Asia idei második, Malajziában rendezett futamán egy bérautóval állt rajthoz, és az itt szerzett tapasztalatokkal felvértezve kezdi meg a hétvégén az idei Európa-bajnokság küzdelmeit. Ádám történelmi tettre készül, hiszen regnáló kontinenselsőként ő lehet az első pilóta, aki megvédi Eb-címét.
Korábban azt mondtad, abban reménykedsz, hogy egy komoly, erős autót biztosítanak számodra a maláj rendezők, amivel esélyed lehet egy igazán jó szereplésre a sportág egyik őshazájában. Mi vált be az előzetes várakozásaidból?
Kerényi Ádám: A hosszú hétvége nagyon jól telt, annak ellenére, hogy a bérautó teljesen alkalmatlan volt a versenyzésre. Sajnos egy majdnem utcai másfél tonnás autót kaptunk, amiben meg légkondicionáló is volt. Legalább melegem nem volt… Ezek után egy pillanatig sem csodálkoztam azon, hogy az utcai forgalomra inkább alkalmas géppel a legjobb harminckettő közé sem kerültem be az ötvenhat induló közül.
A fentiek ismeretében, megérte elutaznod Malajziába?
K.Á.: Sajnos a bérautó miatt előre tudtuk, hogy nem a pódiumról fog szólni ez a futam, de bíztunk egy kicsit ütőképesebb autóban. Mindentől függetlenül megérte kimennünk, hiszen itt teljesen más a mindennapi és az autós kultúra is. Egy kicsit minden hasonlít Japánra, de mindenhol megtalálhatóak Malajzia sajátosságai is.
A hétvégén kezdődik a 2015-ös Európa-bajnoki szezon. Hazajöttök Malajziából, vagy onnan Franciaországba, a King of Europe első helyszínére utaztok?
K.Á.: Csütörtökön indulunk Franciaországba, a szezonnyitó futam egy háromnapos drift hétvége lesz, így már pénteken kint kell lennünk a helyszínen.
Az autód már teljesen elkészült. Minden belekerült, vagy azért van némi hiányérzeted?
K.Á.: Igazság szerint Malajziában nem foglalkoztam az autóval, tudom, hogy jó kezekben van. Mindenesetre a részeredmények alapján úgy érzem, nagyon jó munkát végzett a csapatom. Már ketyeg a motor, és bármelyik órában indulhat a programozás. Sokat várunk a módosításoktól, nem kizárt, hogy közel leszünk majd az ezer lóerőhöz.
Címvédőként érkezel Franciaországba, ráadásul te lehetsz az első, aki történelmet írva egymás után felülhet a kontinens trónjára. Van emiatt egy kis nyomás a csapaton vagy rajtad?
K.Á.: Háromszoros Európa-bajnokként minden versenyen mindenki engem akar legyőzni, rám vadászik az egész mezőny. Nagyon jó lenne, ha sikerülne újból megnyerni az összetett bajnoki címet, de minimális célként a dobogóra mindenképpen oda kell érnem.
Korábban ugyan a sorozat már járt Franciaországban, de ezen a helyszínen még nem. Mire számítasz egy teljesen ismeretlen pályán?
K.Á.: A pályát látva úgy érzem, egy lassú kezdés után egy nagyon gyors befejezés várható. Az autómon végrehajtott módosítások pont azt a célt szolgálják, hogy minden pálya feküdjön neki. Bízom abban, hogy pontokban gazdag hétvége elé nézünk.
A Tomracing Motorsport Ádámhoz hasonló izgalommal várja az idei első Európa-bajnoki futamot, és abban reménykedik, hogy az első közös évükben sikerül történelmet írniuk.
„Egy jó kis kiránduláson és remek tapasztalatszerzésen vagyunk túl. Nem az eredmény volt most az elsődleges, hanem az, hogy minél többet tanuljunk az ázsiai mezőnytől. Nyilván más lett volna a vége, ha Ádám a saját autójával vehetett volna részt a maláj futamon, de így is eredményesnek értékelem a hétvégét. Az igazi erőpróba azonban most jön. Az autó alig hasonlít a tavalyihoz, szinte teljesen megújult, így nagyon fontos lesz, hogy Ádám miként tud vele összeszokni. Ha sikerül gyorsan összebarátkozniuk, és semmilyen technikai hiba nem szól közbe a hétvégén, akkor egyértelmű esélyese az idénynyitó Eb-futamnak” – jelentette ki Miklósy Tamás csapatfőnök.
A hétvégi versenyt a King of Europe (www.kingofeurope.net) sorozat hivatalos honlapján, a live stream közvetítésnek köszönhetően élőben nyomon lehet követni.