Két WSR-verseny egy nap? Miért ne!

WSR

2015. július 9. csütörtök, 14:06

A WSR mezőnye a Red Bull Ringre látogat a hétvégén, és 10 év után először rendeznek egy napon két versenyt – a 3.5-ösök főnöke szerint meg lehet birkózni az összesűrűsödött programmal.

A Wolrd Series by Renault 2006 óta ugyanazt a sémát követi minden egyes hétvégén, azaz a két versenyből az egyiket szombaton, a másikat pedig vasárnap tartják. Az előttünk álló hétvégén azonban megszakad a sorozat, hiszen az European Le Mans Series programja miatt összébb kellett húzni a WSR menetrendjét, és mindkét futamot vasárnap rendezik meg. Pablo Martino, a 3.5-ös széria vezetője szerint, noha a nyomás nagyobb lesz a résztvevőkön, nem lesznek fennakadások.

„Különleges helyzet alakult ki erre a hétvégére, hiszen alkalmazkodnunk kellett az ELMS időbeosztásához” – idézte az Autosport a spanyol menedzsert. „Biztosan fog egy kis nehézséget okozni a szervezőknek és a csapatoknak, de végül is pozitív, hogy egy olyan bajnokság mellett lehetünk majd, mint az ELMS. A csapatok is így gondolják, egy ilyen versenynek az ELMS és a 3.5 pilótái is örülnek. Ha a jövőben ismét közös hétvégénk lesz, el fogunk gondolkozni a hasonló programterven, de alapból maradni szeretnénk a szombati és vasárnapi felosztásnál.”

A Fortec ügyvezetője, Jamie Dye szerint nem okoz nagy változást, hogy két verseny lesz vasárnap. „A legnagyobb különbséget az okozza majd, hogy egy edzésünk lesz pénteken, három szombaton, és két verseny vasárnap. Kicsit fura, mert így mindkét időmérőt szombaton tartjuk, de legalább nem olyan lesz, mint a Forma-3-ban, és lesz egy kis idő a kettő között. Nem lesznek bokszkiállások, aminek a látvány issza meg a levét, de mivel az egyik verseny a nap elején, a másik pedig a végén lesz, úgy fogunk rá tekinteni, mint egy normális hétvégére.”