F1
2015. május 28. csütörtök, 17:44
Míg az F1-es mezőny bizonyos versenyzői több évre előre szerződéssel rendelkeznek, másoknak küzdeniük kell azért, hogy 2016-ban is a rajtrácson lehessenek. Raikkönen vagy Kvjat lába alatt legforróbb a talaj?
Míg csapattársa, Sebastian Vettel helye még két évre be van betonozva a Ferrarinál, Kimi Raikkönen függőben levő sorsáról már számtalanszor hallhattunk: a következő versenyeken bizonyítania kell, hogy a csapat megtartsa őt – az F1-es sajtó még abban is egészen biztos, hogy honfitársa, Valtteri Bottas lehet az utódja, ha ez nem sikerül neki. De nem ő az egyetlen, akinek jövője homályos, a szezon végén pedig nemcsak jelenlegi csapatában veszítheti el helyét, hanem akár az F1-ben is. A bleacherreport.com gyűjtése alapján soroljuk fel azt az öt pilótát, akiknek leginkább van oka aggódni a jövő miatt.
Kimi Raikkönen
A 2007-es világbajnok sokkal erősebben teljesít idén, mint az előző szezonban (tavaly szintén felmerült menesztésének lehetősége, mégis meg tudta tartani helyét), de ismét rendszerint alulmarad aktuális csapattársával, Sebastian Vettellel szemben. Maurizio Arrivabene csapatfőnök meggyőződése, hogy versenytempója felér a németével, az időmérőkön azonban komoly hiányosságai vannak. Ezt alátámasztják a számok: Vettel átlagos idei rajtpozíciója 2,83, míg Raikkönené 6,5.
Danyiil Kvjat
A Toro Rossótól Red Bullba került újonc csak másodhegedűs volt az első öt versenyen Daniel Ricciardóhoz képest, a helyzetet pedig tovább rontotta a Toro Rosso két újoncának remeklése. A múltban a Red Bull-birodalom kegyvesztettjeire nem várt szép jövő a királykategóriában, de nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy Kvjatot verseny közben több műszaki hiba sújtotta, mint Ricciardót, Monacóban pedig végre magára talált, negyedik helyen ért célba –a szezon hátralevő kétharmadában bőven van még ideje hasonló remeklésre.
Jenson Button
A mezőny legtapasztaltabb pilótájának már tavaly is komolyan el kellett gondolkoznia az F1 utáni életen, mivel a decemberi bejelentésig nem tudhatta, lesz-e helyen idén Wokingban. A latban sokat nyomhatott, hogy az új McLaren-Hondát első évében két tapasztalt pilóta vezesse, ez az érv a következő szezonban kevésbé lesz hangsúlyos. A hírek szerint szerződése két évre szól, de elképzelhető, hogy ebből egy csak opciót takar. A fiatal tehetségekben pedig nincs hiány a McLarennél: a lehetőségre vár az épp Button megtartása miatt kispadra ültetett Kevin Magnussen és az a Stoffel Vandoorne is, akiről Magnussen mondta el, mindenképpen helye van az F1-ben.
Nico Hülkenberg
A pár éve még mezőny legnagyobb tehetségeként emlegetett Hülkenberg idén elindul a Le Mans-i 24 óráson, a szokatlan vállalkozás pedig magával vonta a feltételezést: lehet, hogy a közeljövőben a WEC-re cseréli a Formula-1-et? A Force India nemrég hangsúlyozta, mindkét versenyzőjét meg szeretné tartani 2016-ban. A kérdés azonban nem is ez, hanem az, hogy a tesztszezonban komoly anyagi gondokkal küzdő csapat biztosan megengedheti-e magának a német versenyzővel való folytatást, akiről pályafutása során egy alkalommal sem hangzott el, hogy fizetős versenyző lenne. Ha pedig a Force India kapui bezárulnak, a telített mezőnyben nehéz lesz új otthont találnia magának.
Roberto Merhi
A Manor spanyol pilótája eredetileg nem is teljes szezonra érkezett a csapathoz – jelenleg egyre jobban úgy tűnik, maradhat az idény végéig. Állítólag nem hoz jelentős szponzori pénzeket, amely cseppet sem könnyíti meg feladatát, ahogy az sem, hogy a csapatokon belüli összehasonlításban az ő eredményei a legkedvezőtlenebbek kollégájához, Will Stevenshez képest. Lucas di Grassi vagy Giedo van der Garde mesélhetne arról, hogy amilyen gyorsan beindulhat egy F1-es karrier valamely sereghajtó csapatnál, olyan könnyen véget is érhet.