Kiss Norbi: Elvett pole és győzelem

Egyéb

2015. június 20. szombat, 18:05

Felemásan alakult Kiss Norbi szombatja Nogaróban: bár a kvalifikációt megnyerte, utólag elvették tőle a rajtelsőséget, majd az első futamon technikai problémák miatt csak 7. lett, aztán viszont…

Kiss Norbert szokásához híven remekül kezdte a Kamion-Eb nogarói hétvégéjét is, hiszen pénteken az összes gyakorlást megnyerte, míg a szombat reggeli warm upon csak két századdal maradt le az elsőségről. Az időmérőn ugyancsak nem talált legyőzőre, a pole azonban mégsem az övé lett, a versenyigazgatóság ugyanis utólag elvette tőle azt, arra hivatkozva, hogy a magyar feltartotta egyik riválisát.

kissnorbi_nogaro

Így az Oxxo Racing Team pilótája a második leggyorsabb körével a 4. helyre kvalifikálta magát az első futamra, ahol azonban hamar feljött a dobogó alsó fokát érő pozícióba. Ezt szinte végig tartotta is, ám sajnos az utolsó előtti körben műszaki problémái adódtak Norbinak, aki így visszacsúszott a hetedik helyre.

A második versenyen azonban ennek a balszerencsének köszönhetően jóval kedvezőbb helyzetből indulhatott, hiszen a fordított rajtrács értelmében a második rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását. Norbi élt is a helyzettel, már az első körben az élre állt, onnan pedig már vissza sem nézett, és egészen döbbenetes, 23 és fél másodperces előnnyel (!) megnyerte a 12 körös viadalt. Ezzel természetesen továbbra is vezeti az összetettet, bár az első futam eredményeinek köszönhetően két legnagyobb ellenfele, Adam Lacko és Jochen Hahn is közeledni tudott hozzá.