Kiss Norbi fantasztikusan kezdte az évet

Egyéb

2015. április 25. szombat, 17:42

Az első futamon elért ezüstérmét követően a fordított rajtrács hetedik helyéről aratott győzelmet az Európa-bajnok Kiss Norbert, azaz nagyszerű formában kezdte címvédő hadjáratát a magyar versenyző.

Szombaton 14:25-kor aludtak ki a piros lámpák Valenciában, a Kamion Európa-bajnokság idei első futamán kezdetét jelezve. Kiss Norbert, aki a szabadedzéseken még nem talált legyőzőre, a második helyről vághatott neki a viadalnak, a pole-t ugyanis 13 ezredmásodpercnyi előnnyel a korábbi háromszoros összetett győztes Jochen Hahn szerezte meg.

A német aztán a versenyen sem adta ki a kezéből a vezetést: az időeredmények alapján (sajnos élőképes közvetítés nincs a futamokról) folyamatosan szakadt el az üldözőitől, s végül hat másodperc fölötti előnnyel zsebelte be a győzelmet. Kiss Norbi eközben végig a második helyen haladt, ám közvetlenül a nyomában ott haladt Adam Lacko. Végül azonban az Oxxo Energy Truck Race Team pilótája jól védekezett, így egy tizedmásodperces fórral övé lett a második pozíció.

A dobogósok mögött David Vrsecky és Antonio Albacete ért célba, majd jött René Reinert, míg Norbi idei „társa”, Anthony Janiec a rajthelyéhez képest egy pozíciót javítva a hetedik lett. A nyolcadik helyen Ellen Lohr látta meg a kockás zászlót, ami azt jelenti, hogy a 16:30-kor kezdődő második futamot ő kezdhette majd a pole-ból.

kissnorbi_paulricard

16:35-kor rajtolt el a Kamion Európa-bajnokság idei második futama Valenciában. A fordított rajtrácsos szabály értelmében az első viadalt a második helyen záró Kiss Norbert a hetedik rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását, ám nem sokáig várt azzal, hogy felzárkózzon a közvetlen élmezőnybe: a start után ötödik volt, a második körben pedig már másodikként haladt!

Az élen hamar kialakult a René Reinert, Kiss Norbi, Jochen Hahn hármas boly, amely a 11 körös verseny feléig közvetlenül egymás mögött vonatozott. A háromszoros bajnok német aztán egyszer csak megelőzte az Oxxo Energy Truck Race Team címvédőt, aki azonban egy körrel később vissza is támadta ellenfelét. Sőt, Norbi ettől olyannyira lendületbe jött, hogy a fináléhoz közeledve a vezetést is átvette! Hahnnal eközben történhetett valami, ugyanis egészen a hetedik helyig visszacsúszott (sajnos élőképes közvetítlés nincs a versenyekről, így csak az időeredményekre támaszkodhatunk) – reméljük, nem a magyarral akaszkodott össze, akit a tavalyi év során előszeretettel büntetgettek a versenybírák.

A sorrend végül a leintésig már nem változott, így Kiss Norbi megnyerte a szezon második versenyét! Miután az idei évtől kezdve immár a fordított rajtrácsos viadalokon is ugyanannyi pontot osztanak ki, mint az első futamokon, honfitársunk ezzel az összetettben is az élre állt! Reinert maradt a második, a dobogót pedig ismét Adam Lacko tette teljessé, míg Hahnnak meg kellett elégednie a hetedik hellyel.

Folytatás vasárnap, amikor egy rövid warm up után egy újabb időmérő edzés, valamint ismét két futam lesz a kamionosok programja a spanyolországi szezonnyitón.