Kiss Pál Tamás a ralikrossz-vb-n indul

Ralikrossz

2015. június 3. szerda, 08:46

Szerző: Strommer Benjamin

A műfajra idén váltó, eddig a magyar bajnokságban szereplő korábbi formaautós versenyző Németországban bemutatkozik a ralikrossz-világbajnokság mezőnyében. A következő években egyre többször indulna.

Az eddigi években formaautókkal versenyző Kiss Pál Tamás pályafutása idén vett nagy fordulatot, amikor úgy döntött, a pályaversenyzésről ralikrosszra vált, és a magyar bajnokságban indul egy Skoda Fabia Supercarral. Három forduló után negyedik a pontversenyben egy győzelemmel. A magyar versenyeknek azzal a céllal vágott neki, hogy világbajnokságra jusson – bemutatkozását a június 20-21-i német fordulón, Esteringben ejti meg, ahol az Euro RX értékelésben szerezhet pontokat.

„Egyrészről szeretnék tapasztalatot szerezni, és azt látni, hol áll a jelenlegi autóm a legújabb generációs ellenfelekhez képest, de másrészről szeretnék közel lenni az Euro RX élmezőnyéhez” – nyilatkozta Kiss Pál Tamás a rangos Autosport motorsportra szakosodott oldalnak. Ambiciózus céljaira is kitért: „Remélem, hogy a legjobb 10-ben leszek, de még boldogabb lennék, ha a döntőbe jutnék, onnantól pedig sosem lehet tudni.”

„Eredetileg két WRX versenyt terveztünk idén, de az eredményeken és partnereken fog múlni. Bővebb programban reménykedünk 2016-ban. Abba fogom fektetni az energiáim, hogy inkább egy szezonnal előbb versenyezhessek a WRX-ben, mint később. De a valóság az, hogy 2016-ban Euro RX programot rakhatok össze, aztán 2017-ben megvalósítható lenne a teljes WRX program” – ecsetelte hosszabb távú terveit.

A GP3-ban futamot nyerő, AutoGP sorozatot pedig tavaly másodikként záró 24 éves pilóta kitért sokakat meglepő váltására is. „Amikor 2014 végén a karrieremre néztem, elérkeztem egy pontra, ahol azt éreztem, zsákutcában vagyok. A ralikrossz egy profi, feltörekvő kategória, ahol Európa- vagy világbajnokságon indulhatsz akár a saját magad által felkészített Supercarral” – érvelt Kiss Pál Tamás.