Következő generáció! – Érkezik a vadonatúj Opel Astra

Autó

2015. május 7. csütörtök, 10:16

Az Opel kompakt modelljeinek nyolc évtizedes hagyományát folytatva az Opel Group elnök-vezérigazgatója, Dr. Karl-Thomas Neumann, szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon (2015. szeptember 17-27.) leplezi le a vadonatúj Astrát.

Egyelőre csak teljesen álcázott, fejlesztés alatt álló prototípusok láthatók, de Dr. Neumann azt ígéri, hogy az innovációkkal megrakott új Astra designja lélegzetelállító, hatékonysága pedig a lehető legkiválóbb lesz.

1430899664786_resize

Dr. Neumann rögzítette a 11. generációs kompakt Opel fejlesztési prioritásait; a forradalmian új autó tervezését fehér lapról kezdték, aminek eredményeképpen minden tekintetben sokkal hatékonyabb lett. Jó példa erre a térkihasználás: miközben csökkentek a külső méretek, lényegesen tágasabb tér várja az utasokat. Az új Astrát tervező mérnökcsapat drámaian leszorította az autó súlyát, ami kedvezően hat az agilitására és a fogyasztására. Dr. Neumann megerősítette továbbá, hogy a márkatörténet legnagyobb hajtómű-offenzívájának köszönhetően kizárólag az új nemzedékhez tartozó, legkorszerűbb motorokat kapja az új Astra.

A kompakt Kadett és Astra, amelyekből eddig 24 millió készült, az Opel portfóliójának gerincét képezik, mióta csak az első ilyen jármű legördült a futószalagról. “A Kadett valamennyi generációja világszerte millióknak tette elérhetővé az egyéni mobilitást, az Astra nemzedékei pedig a felső kategóriák innovatív technikáját vitték át a megfizethető kompakt szegmensbe,” mondta Dr. Neumann. “Mindegyik generáció magasabbra tette a biztonság, a komfort és a hatékonyság mércéjét. Az új Astra ismét etalon lesz a maga kategóriájában. Többek között ez lesz az első Opel, amely a márka egyedülálló OnStar online szolgáltatásával jön ki, így az év 365 napjának mind a 24 órájában kész segíteni és mentést hívni.”