Krózser: A felkészülés és a tempó jó volt

Rali

2015. május 18. hétfő, 12:06

Sikerült az első két versenyen szerzett tapasztalatokat átültetni az Országos Ralibajnokság harmadik fordulójára az Iseum Ralira, így Krózser Menyhért és Buchholz János a felkészüléssel és a tempóval is elégedettek voltak.

Az MHH Rally & Kart Team párosa mégsem tudta megismételni tavalyi abszolút győzelmét, miután az első gyorsasági szakaszon nekimentek egy traktorguminak és elrepedt a Mitsubishi Lancer Evo IX R4 első bölcsője.

IMG_5605 (Large) 

„Nagyon jól indult a verseny” – mondta Krózser Menyhért. „Az első két raliból sok tanulságot vontunk le, amik alapján megpróbáltunk másképp felkészülni. Ez kiválóan sikerült, tudtunk tesztelni száraz pályára, vizes pályára, az első gyorsaságira jó volt a gumiválasztásunk is, nagyon jó volt a csapatban a hangulat és a tempónkkal is elégedett voltam.”

„Sajnos az első gyorsaságin tíz kilométernél, a kimenő ívnél eltaláltunk egy traktorgumit, ami elrepesztette az első bölcsőt. Ez tartja az első futóművet és az autó annyira vezethetetlenné vált, hogy a következő kanyarban ki is estünk. Elég nagy darab és nehéz egy ilyen traktorgumi, és nagyot is tud ütni. Egyértelműen az én hibám volt.”

IMG_4565 (Large) 

„Ilyen a rali; amikor úgy érzed, hogy mindent megtettél, tökéletesen felkészültél a versenyre, akkor is jöhet egy apró hiba, ami miatt kiesel. Nagyon bíztam a szombathelyi pályákban, hiszen többször is nyertem már itt kategóriát, tavaly pedig abszolútot. Sosem jó dolog kiesni, de azért nem vagyok letörve, mert látom, hogy jó irányba lépett a csapat és ennek előbb-utóbb meglesz a gyümölcse.