Motor
2015. május 15. péntek, 11:00
Borzalmasan kezdődött a Francia Nagydíj hétvégéje a címvédő Marc Marquez számára, hiszen már az első percekben műszaki problémái adódtak a spanyolnak. A címvédő ennek ellenére is második lett végül, a ducatis Andrea Doviziosóval azonban ő sem boldogult, aki így megnyerte az első tréninget. Jorge Lorenzo lett a harmadik, a vb-éllovas Valentino Rossi pedig hetedikként zárt.
Péntek délelőtt 9:55-kor vette kezdetét a MotoGP első szabadedzése Le Mans-ban. Az első percek rögtön mozgalmasan alakultak, a címvédő Marc Marqueznek ugyanis technikai hibája akadt a célegyenesben: a Repsol Honda versenyzője a bokszutca kijáratánál állította le a motorját, és onnan tolták vissza azt a garázsba – az emlékezetes austini időmérőt követően ez idén már a második ilyen eset a spanyolnál. Ami az eredménylistát illeti: az első negyedórában a két Espargaro és a ducatis Dovizioso váltogatta egymást az élen.
Félidőben továbbra is Pol Espargaro vezetett, mögötte Jorge Lorenzo és Cal Crutchlow sorakozott. Idő közben Marquez is visszatért a pályára, míg a másfél hónapos kihagyás után ismét motorra ülő csapattársa, Dani Pedrosa a 19. helyet foglalta el. A következő percek sem róluk, hanem Doviziosóról szóltak, aki az élre irányította a Desmosedici GP15-öt. Mögötte aztán már feltűnt Marquez neve is, az utolsó tíz percre fordulva pedig a suzukis Aleix Espargaro is javított, s ezzel feljött harmadiknak.
Az utolsó percek igazi tűzijátékot hoztak: előbb Lorenzo vette át a második helyet, majd jött az új lengővillával futó Marquez, s mindenkit megelőzött. Végül azonban mégsem ő, hanem Dovizioso örülhetett az edzéselsőségnek a Ducatival, miután az utolsó pillanatban mindenkinél gyorsabbnak bizonyult. Mögötte maradt végül a Marquez, Lorenzo sorrend, majd jött Crutchlow, Pol Espargaro és a remek tréninget teljesítő Redding. A vb-éllovas Rossi hetedik lett, a top10-be pedig Hernandez, a néhány napja vállsérülést szenvedő Iannone, valamint Smith fért még be. Folytatás 14:05-kor a második edzéssel.
Az 1. szabadedzés végeredménye:
1.
|
Andrea DOVIZIOSO
|
ITA
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’34.034
|
|
2.
|
Marc MARQUEZ
|
SPA
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’34.280
|
0.246 / 0.246
|
3.
|
Jorge LORENZO
|
SPA
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’34.301
|
0.267 / 0.021
|
4.
|
Cal CRUTCHLOW
|
GBR
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’34.310
|
0.276 / 0.009
|
5.
|
Pol ESPARGARO
|
SPA
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’34.331
|
0.297 / 0.021
|
6.
|
Scott REDDING
|
GBR
|
EG 0,0 Marc VDS
|
Honda
|
1’34.472
|
0.438 / 0.141
|
7.
|
Valentino ROSSI
|
ITA
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’34.570
|
0.536 / 0.098
|
8.
|
Yonny HERNANDEZ
|
COL
|
Pramac Racing
|
Ducati
|
1’34.598
|
0.564 / 0.028
|
9.
|
Andrea IANNONE
|
ITA
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’34.721
|
0.687 / 0.123
|
10.
|
Bradley SMITH
|
GBR
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’34.729
|
0.695 / 0.008
|
11.
|
Aleix ESPARGARO
|
SPA
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’34.854
|
0.820 / 0.125
|
12.
|
Maverick VIÑALES
|
SPA
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’35.254
|
1.220 / 0.400
|
13.
|
Dani PEDROSA
|
SPA
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’35.348
|
1.314 / 0.094
|
14.
|
Stefan BRADL
|
GER
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’35.367
|
1.333 / 0.019
|
15.
|
Nicky HAYDEN
|
USA
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’35.510
|
1.476 / 0.143
|
16.
|
Danilo PETRUCCI
|
ITA
|
Pramac Racing
|
Ducati
|
1’35.617
|
1.583 / 0.107
|
17.
|
Karel ABRAHAM
|
CZE
|
AB Motoracing
|
Honda
|
1’35.690
|
1.656 / 0.073
|
18.
|
Mike DI MEGLIO
|
FRA
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’35.697
|
1.663 / 0.007
|
19.
|
Alvaro BAUTISTA
|
SPA
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’35.800
|
1.766 / 0.103
|
20.
|
Alex DE ANGELIS
|
RSM
|
Octo IodaRacing Team
|
ART
|
1’35.802
|
1.768 / 0.002
|
21.
|
Hector BARBERA
|
SPA
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’35.825
|
1.791 / 0.023
|
22.
|
Jack MILLER
|
AUS
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’35.835
|
1.801 / 0.010
|
23.
|
Loris BAZ
|
FRA
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’36.161
|
2.127 / 0.326
|
24.
|
Eugene LAVERTY
|
IRL
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’36.607
|
2.573 / 0.446
|
25.
|
Marco MELANDRI
|
ITA
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’36.973
|
2.939 / 0.366
|