Loix az Eb-n is győzelemre vezette az R5-ös Skodát

Rali

2015. június 29. hétfő, 10:23

Szerző: RallySport.hu – Lara

Hazai győzelem született az Európa Bajnokság e hétvégi állomásán – Freddy Loix először indult a Fabia R5-össel, és pályafutása során tizedszer is győztesként zárta az Ypres Ralit. Bryan Bouffier a második lett, Craig Breen kiesett, míg ifjabb Érdi Tibor nem talált legyőzőre kategóriájában.

Az első versenynap után úgy tűnt, hogy érvényesülnek az eddig megszokott tapasztalatok, és a Peugeot Akadémia versenyzője, Breen újból a dobogó legfelső fokára állhat fel. A technika ördöge azonban megkeverte a lapokat – a tizenkettedik rész után Breen 208-asa bedobta a törölközőt, és motorgondok miatt kénytelen volt a pálya szélére állni. 

02_loix

Az ír fiú kiesése után ideiglenesen Bouffier birtokolta a legelőkelőbb pozíciót. A Citroen DS3 R5-össel versenyző francia számára nem sokáig tartott az öröm – a tizenötödik szakaszon egy defektet kapott, és így akarva akaratlanul visszakerült az összetettbeli második helyre. Mivel Loix számára nem csúsztak be gondok, így megragadta az alkalmat, és mondhatni az ölébe pottyant első helyet végül határozottan megtartotta egészen a célvonalig.

Loix egyébként a nagy hajrában, az utolsó részen benézett egy időellenőrző pontot, ahova idő előtt érkezett, így egy 10 másodperces büntetéssel lett gazdagabb. Francia ellenfelét azonban még ezzel sem hozta magára – az utolsó gyorson ugyan csak egy tizenegyedik időt ért el a Fabia R5-össel, mindezek ellenére közel fél perces előnnyel ragadta magához a legjobbnak járó díjat.

A Citroen egyébként egész jó versenyt tudhat magának az Ypres Rali keretein belül, hiszen a Skoda győzelem után Bouffier második, Verschueren pedig harmadik lett – mindkét utóbbi pilóta egy DS3 R5-ös Citroen-nel rótta a köröket.

02_erdi

Ifjabb Érdi Tibor összetettben ugyan csak egy tizenötödik helyre elegendő időt hozott össze, de ezzel kategóriájában a leggyorsabb volt – három perc negyven másodperccel verte az ERC2-es mezőnyének második helyezettjét és egyben bajnok esélyesét, Vojtech Stajf-ot, aki Botkáék távollétében tovább növelte előnyét a ponttáblázaton. 

A Kenotek Ypres Rali végeredménye: