Lopezé az utolsó tét nélküli tréning

WTCC

2015. július 11. szombat, 14:15

A tegnapi teszthez hasonlóan José María Lopez bizonyult a leggyorsabbnak a túraautó-vb időmérőt megelőző utolsó gyakorlásán, megelőzve csapattársát, Sebastien Loeböt, valamint a meglepetésember Néstor Girolamit. Michelisz Norbi a 2. és 3. helyezése után ezúttal 10. lett, ám aggodalomra nincs ok, hiszen a zengős pilóta az edzés végén ki sem jött a pályára gyorskört futni.

Ahogy azt már ezen a hétvégén megszokhattuk, csak jókora késéssel vehette kezdetét a túraautó-világbajnokság második szabadedzése is Vila Realban. A negyedórás csúszás azonban legalább alkalmat adott arra az Eurosport helyszíni stábjának, hogy több pilótát is meginterjúvoljon: mikrofonvégre kapták többek között Gabriele Tarquinit és Tom Chiltont is, akik egymást hibáztatták az első edzés piros zászlós megszakítását eredményező ütközésért. Az olasz úgy vélte, a bokszból kijövő brit nem figyelt eléggé rá, a Chevy-pilóta azonban ezt kikérte magának, sőt a TouringCarTimes.com weboldalnak nyilatkozva korábbi szlovákiai és franciaországi incidenseiket is szóba hozta, amelyeket a 2009-es vb-győztes mind büntetlenül megúszott – igaz, a mostaniért végül figyelmeztetésben részesítette őt a versenyirányítás.

21771_w666px_761cbb69b7a5013df87123a423a4b851

Itthoni idő szerint negyed kettőkor aztán a mostani edzés is elrajtolt, és magyar szempontból jól is sikerültek az első percek, hiszen Michelisz Norbi az első igazán gyors körével a harmadik helyre jött fel José María López és Sebastien Loeb Citroënje mögé. A Zengő Motorsport pilótája a jelek szerint nagyon ráérzett a portugál aszfaltcsíkra, sőt elmondása szerint az élményt tekintve egyelőre a Vila Real-i pálya benne van számára a top3-ban. Egy ideig ő is ott volt a legjobb három között az eredménylistán, ám az első tíz perc végére Yvan Muller is elé került, ám így is ő tudott a legközelebb lenni a három C-Elysée-hez.

A második negyedóra kezdetén szokatlan felirat jelent meg a képernyőn: Jaap van Lagent kizárták a szabadedzésről, miután többször nem tartotta be a pálya határait. Eközben többen is gyorsulni tudtak: Loeb egyenesen a hétvége eddigi legjobb idejét futotta meg, míg mögötte Ma Qing Hua és Mehdi Bennani tűnt fel, de Tom Coronel is jó tempót diktált a Cruze-zal, ezzel a bokszban tartózkodó Michelisz egészen a nyolcadik helyig csúszott vissza a rangsorban.

Természetesen az utolsó percekben is több változás történt még, így például López 2:00.155-re javította a rekordot, s ezzel az argentin nyerte az edzést. Mögötte Loeb végzett a második helyen, a harmadik pozíciót azonban némi meglepetésre Néstor Girolami szerezte meg a Nika Racing Hondájával. Ma Qing Hua lett a negyedik, a helyiek kedvence, Tiago Monteiro pedig az ötödik, akit Muller, valamint legjobb ladásként Rob Huff követett. Michelisz Norbinak végül meg kellett elégednie a 10. helyezéssel Bennani és Coronel mögött, ám aggodalomra semmi ok, hiszen a magyar pilóta a gyakorlás utolsó szakaszát a bokszban töltötte, ezért előzték meg többen is. A valós erőviszonyokat vélhetően sokkal jobban tükrözi a délelőtti tréning eredménye, hiszen az is elképzelhető, hogy néhányan új gumival futották meg az aktuális legjobbjukat, ami szintén torzíthat a sorrenden.
 
Folytatás 16:15-kor a háromrészes időmérővel, ám az eddigi tapasztalatok alapján könnyen előfordulhat csúszás az eredetileg kiírt kezdéshez képest.

A második szabadedzés végeredménye:

CJoZTRFUYAAuEWs