Lorenzo negyedik sikerével egy pontra megközelítette Rossit

Motor

2015. június 14. vasárnap, 14:54

Akárcsak az előző fordulók során, Jorge Lorenzo rögtön a rajt után az élre állt, s vissza sem nézett a leintésig, így sorozatban negyedik győzelmét aratta, amelyre először volt képes pályafutása során. Valentino Rossi második helyével egy pontot megőrzött összetettbeli előnyéből, míg a dobogóra Dani Pedrosa állhatott még fel. Marquez, Dovizioso és Aleix Espargaro is kiesett.

Vasárnap 14 órakor rajtol el a nap legjobban várt versenye, a MotoGP Katalán Nagydíja. Az első két helyről a Suzukik indulhattak Espargaro, Vinales sorrendben, míg mellőlük Lorenzo várhatta a piros lámpák kialvását. A második sort Marquez, Dovizioso, Pedrosa foglalta el, míg Rossi a hetedik helyről vághatott neki a 25 körös viadalnak. A startot szokás szerint Lorenzo kapta el a legjobban, míg mögé Marquez és Dovizioso zárkózott fel. A „kékek” ugyanakkor csúnyán visszaestek: Vinales a top10-ben sem tudott bent maradni. A „Doktor” ugyanakkor javított: az első kört az ötödik pozícióban zárta az olasz, majd nem sokkal később a szintén nagyot rajtoló Pol Espargarót is maga mögött hagyta. A Tech3 pilótáját hamarosan bátyja is megelőzte, aki igyekezett visszavenni a start után elveszített pozíciókat.

21602_w666px_883eac46bbdbaf8183ae342aba903bfc

Még csak a harmadik körben jártunk, amikor a Lorenzót üldöző Marquez nagyon elvétette a 10-es kanyar féktávját (kis híján yamahás honfitársát is felöklelte), s a kavicságyban kötött ki! Bár a pályára még vissza tudott térni, a címvédő azonnal behajtott a bokszba, és feladta a versenyt – idén már harmadszor nullázott a Repsol spanyolja! Dovizioso és Rossi ezzel felléptek a második és harmadik helyre, ráadásul a két olasz hamarosan helyet is cserélt, így a kilencszeres vb-győztes üldözőbe vehette némi előnyt kiépítő csapattársát. A hatodik körben aztán a ducatist is utolérte a vég, és csatlakozott Marquezhez, a start után bajba kerülő Crutchlow-hoz és a szintén eleső Polhoz hasonlóan a kiesők táborához.

Lorenzo és Rossi között apránként nőni látszott a kezdetben másfél másodperc körüli különbség, míg a harmadik pozíciót ugyan előbb Aleix Espargaro örökölte meg, ám a suzukist hamar átlépte Pedrosa az egyetlen állva maradt Repsol Hondával. Az izgalmakat így a hátrébb zajló csaták szolgáltatták: Smith és Iannone az ötödik, Petrucci és Bradl pedig a tizedik helyért küzdöttek. A két duó között Redding és Vinales is kezdtek egymásra találni, és 9 körrel a vége előtt meg is kezdték a párharcot, s bár először még mindketten átvágták az 1-es kanyart, ám nem sokkal utána a spanyol végleg megelőzte ellenfelét. Eggyel előrébb is helycserét láthattunk: Iannone vette át az ötödik helyet Smith-től.

Hat körrel a vége előtt Rossi váratlanul fél másodpercet lefaragott Lorenzóval szembeni hátrányából, de aztán a spanyol is kapcsolt, így a különbség csökkenése megállt nagyjából 1,3 másodpercnél. Aleix Espargaro közben eldobta a Suzukit, negyedik helytől fosztva meg ezzel saját magát és csapatát. A kamerák ezt a bukást leszámítva már végig a Yamahákat mutatták, de bár Rossi egy-egy szektorban tudott néhány századot hozni kollégáján, összességében nem tudott jelentősen közeledni hozzá. Az utolsó fordulónak 1,2 másodperces fórral vágott neki a spanyol, így az olasz már csak abban bízhatott, hogy hibázik legnagyobb világbajnoki riválisa.

Jorge Lorenzo azonban nem tette meg ezt a szívességet, így zsinórban negyedik győzelmét aratta – erre először volt képes pályafutása során! Valentino Rossi második helye azt jelenti, hogy a „Doktor” megőrizte a vezetést az összetettben, előnye azonban egyetlen pontra olvadt riválisával szemben! Dani Pedrosa alkarműtétje után először állhatott dobogóra, mögötte Iannone és Smith következett, Vinales pedig MotoGP-s karrierje legjobbját érte el a hetedik hellyel. Bradl legjobb openesként nyolcadik lett, miután sikeresen megelőzte Petruccit, a tizedik helyen pedig az Aprilia visszatérése utáni legjobbját elérve Bautista zárt. Mindössze 16-an értek célba a sok esésnek köszönhetően. Folytatás két hét múlva Assenben.