Lotus: Vissza a Renault-t? Kösz, nem!

F1

2015. július 6. hétfő, 18:47

Szerző: Gellérfi Gergő

Miközben hitelezőik bíróság elé citálják a Lotust, az F1-es istálló vezérigazgatója kijelentette, hogy nem akarnak a Renault gyári csapata lenni, bár a franciákat szerinte is érdekli ez a megoldás.

Az elismert brit újságíró, Adam Cooper megszólaltatta a Lotus vezérigazgatóját azzal kapcsolatban, hogy a hírek szerint a Renault az enstone-i istállót szemelte ki arra, hogy (ismét) a gyári csapatuk legyen. Matthew Carter elképzelhetőnek tartja, hogy a hír igaz, azt viszont határozottan tagadta, hogy bármilyen tárgyalás megkezdődött volna a két fél között:

„Vezérigazgatóként semmit nem tudok arról, hogy bármilyen ajánlattétel vagy hasonló történt volna. Azt tudom, hogy a Renault felülvizsgálja az F1-es szerepvállalását, de hogy jobban vagy kevésbé szeretnének részt venni a sportágban, azt már nem – bár szerintem egyelőre a motorgondjaik megoldására kell koncentrálniuk… Tudunk róla, hogy áttekintették a jelölteket, s valószínűleg mi vagyunk a legmegfelelőbbek, de ahogy mondtam, ajánlattétel, sőt még csak érdeklődés sem történt a részükről.”

grosjean_esogumi

Ráadásul, mint kiemelte, a tulajdonos, a Genii nem is akarja eladni a csapatot: „A részvényesek többször közölték velem, hogy a csapat nem eladó, jelenleg nem kívánnak túladni rajta. Csapatként és üzleti vállalkozásként is a helyes irányba tartunk. Amikor tizennyolc hónappal ezelőtt megérkeztem, felvázoltunk egy ötéves tervet a pénzügyek és egyéb dolgok rendbe tételére” – mondta Carter, majd hozzátette, hogy a Mercedes miatt sem valószínű a váltás:

„Mercedes-motorra váltottunk annak érdekében, hogy előrébb léphessünk a konstruktőrök közt. Hosszú távú szerződésünk van velük, mely 2020-ig szól. Én a magam részéről mint vezérigazgató egyáltalán nem szeretném lecserélni ezt az erőforrást, szóval ennyi, ez a helyzet most” – zárta szavait Carter.

Adam Cooper azonban azt is kiemeli, hogy a hírek szerint a Toro Rosso továbbra is a potenciális jelöltek közt van a Renault számára, ráadásul bizonyos szempontból még megfelelőbb is a Lotusnál: a faenzai csapatnak ugyanis nincsenek adósságai. A Lotusnak viszont vannak, sőt úgy tűnik, egyre nagyobb bajba keveredhetnek, hitelezőiknek ugyanis, köztük a sebességváltók egyes részeit szállító Xtrac cégnek már fogytán a türelme…

grosjean_eso_mal2015

Az Xtrac képviselője elárulta Coopernek, hogy két hét múlva a bíróság előtt folytatódik az ügy, bár szeretnék, ha a helyzet mielőbb megoldódna, s nem szenvedne csorbát a két cég jó kapcsolata. A Lotus vezérigazgatója szerint a probléma azért is juthatott idáig, mert a Marussia és a Caterham tavalyi problémái miatt a cégek bizalmatlanabbak lettek a fizetéssel késő istállókkal szemben. Azt viszont nem érzi különösebben rendkívüli dolognak, hogy beszállítóknak tartozik az istálló, sőt kimondottan jónak tartja annak anyagi helyzetét:

„Nem tartozunk senkinek, kivéve a beszállítóinkat, ami teljesen szokványos dolog. Ellenben semennyi pénzzel nem tartozunk a bankoknak, nincsenek nagyobb kölcsöneink vagy bármi hasonló, egyedül a részvényeseink várnak a pénzükre. A helyzetünk nem olyan, mint egy ostobán viselkedő vállalaté, a szponzorainknak is csak azt mondhatjuk, hogy teljesen rendben vagyunk.”

Tagged: