Lukjanuk hatalmas eséssel kezdte WRC-s pályafutását

Rali

2015. július 27. hétfő, 13:09

Szerző: RallySport.hu – Fri

Hamar véget ért az első vb-futamára készülő orosz pilóta, Alex Lukjanuk felkészülése a hétvégi Finn Ralira, az észt Eb futam győztese csúnyán összecsomagolta a Fiesta WRC-t, így kétségessé vált hogy a Neste Oil Rallyn a legnagyobbak között is bemutatkozhasson.

Lukjanuk rögtön az első finn teszten próbára tette a Fiesta WRC biztonsági berendezéseit, melyek szerencsére ezúttal is jelesre vizsgáztak, hiszen a pilóta és a navigátor ép bőrrel megúszta a kalandot, ugyanez viszont már nem mondható el a Fiesta karosszériájáról.

Clip_2_1 

Az autó a képek tanulságai szerint nincs jó bőrben, de nem hivatalos források szerint a bukóketrec nem tört el, így nem teljesen reménytelen, hogy Lukjanuk is ott lehet a mezőnyben, köszönhetően annak is, hogy az M-Sport mérnökei azonnal Lukjanukék segítségére siettek.

Clip_4