Magyar csapat nyert magyar versenyző előtt

Túraautó

2015. május 3. vasárnap, 11:42

Szerző: Strommer Benjamin

Az első futam megnyerését követően egy második helyet is begyűjtött Ficza Ferenc a Hungaroringen, így ő volt a legeredményesebb pilóta karrierje első ETCC-hétvégéjén, a 2015-ös szezonnyitón.

Az első futam győztese, Ficza Ferenc a fordított rajtrács értelmében nyolcadik helyről várhatta a startot, míg az első futamon pole-ból induló Dusan Borkovic negyedikként vághatott neki a 12 körös futamnak. Erős kezdés után azonban nem sokkal később már az első és második helyen haladtak: a pole-ból induló kazah Artemyev a mögüle startoló Matejovsky-val akadt össze, ennek ellenére sikerült megtartania elsőségét. A szerb és magyar versenyző is megelőzte, mielőtt áthajtásos büntetést nem kapott a hibáért.

Innentől Ficza az üldöző szerepét öltötte magára, ám nem sikerült egy másodperc alá dolgoznia a hátrányt. A 7. kör elején Ficza szélesen fordult, ezzel három tizedmásodpercet elveszített a magyar B3 csapat szerb pilótájához képest, végül 1,7 másodperc választotta el őket a dobogónál. Érdekesség, hogy ő és Borkovic ugyanannyi pontot szereztek a hétvége folyamán, az SMT kategória pontversenyét azonban Ficza vezeti, mivel ő egy első és második helyet gyűjtött, míg a WTCC-ből visszalépő szerb első, ötödik helyet és szintén pontot érő pole-pozíciót.

A harmadik helyen Petr Fulin ért célba, érdemes még megemlíteni Mato Homolát, aki a 20. rajthelyről az ötödik pozícióba zárkózott fel.

A következő állomás június 21-e, a Slovakia Ring, Ficza Ferenc a verseny után elmondta, indulása még nem biztos ezen a helyszínen, de mindenképp szeretné tovább folytatni az ETCC küzdelmeit.

A verseny végeredménye:











1.

Dusan Borkovic

12 kör

2. Ficza Ferenc +1.720
3. Petr Fulin +4.244
4. Davit Kajaia +19.581
5. Mat’o Homola +26.072
6. Aytac Biter +29.073
7. Ronny Jost +30.305
8. Peter Rikli +35.285
9. Michal Matejovsky +35.571
10. Ümit Ülkü +43.229