F1
2015. május 10. vasárnap, 16:35
Pastor Maldonado eddig egyetlen alkalommal sem szerzett pontot, ezúttal saját csapattársa tett keresztbe neki – a venezuelai a futam felét sérült hátsó szárnnyal tette meg, mégis ki kellett állnia.
Ausztrália: baleset a rajt után; Malajzia: defekt; Kína: kicsúszás a bokszutcában, majd ütközés Buttonnal; Bahrein: az első befejezett verseny, de csak két koccanás és rosszul elfoglalt rajtpozíció után. Eddig így festett Pastor Maldonado 2015-ös szezonja, és végre úgy tűnt, hogy a Spanyol Nagydíjon végre megtörhet az átok: a venezuelai megszerezheti első idei pontjait. A mezőny pechvogele egészen a 7. helyig küzdötte fel magát remek előzésekkel, de előbb koccant Grosjeannal, majd hosszúra nyúlt kiállása miatt a mezőny végére esett, később pedig a verseny második kiesőjévé vált.
„Tényleg úgy tűnik, mintha engem elkerülne a szerencse, de nem kell rá gondolnunk, csak előre kell tekinteni. Jó versenyünk volt, a tempóm meglepően gyorsnak tűnt, ami nagyrészt a stratégiánknak is köszönhető. Sajnos összeütköztem a csapattársammal, aki megsértette a hátsó szárnyamat, így a versenyem onnantól elszállt” – mondta kis csalódottsággal a hangjában a venezuelai pilóta a Sky Sportsnak.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy csak a szerencse választja el Maldonadót az eredményektől? „Az egyértelmű, hogy a tempónk megvan a pontszerzéshez, minden versenyen megmutatjuk, hogy van bennünk potenciál. Az autó jól teljesít, én is remekül vezetek, így már várom a következő versenyeket, ahol lesz alkalmunk javítani” – tette hozzá a Spanyol Nagydíjon három éve meglepetés-győzelmet szerző Lotus-versenyző.