Maldonado: Megérdemlem, hogy sokáig az F1-ben legyek

F1

2015. augusztus 10. hétfő, 12:02

Szerző: Strommer Benjamin

A Lotus versenyzője úgy érzi, eredményei ellenére a többség alábecsüli képességeit. Teljes mértékig biztos benne, hogy egy Mercedesszel minden futamon győzelemért harcolna.

Venezuela Formula-1-es versenyzője, Pastor Maldonado a teljes mezőny legmegosztóbb figurája: korábban futamot is nyert, amivel egészen elit társaságba tartozik, ennek ellenére sosem szűnnek a hangok, melyek erős szponzori hátterét és gyakori baleseteit kritizálják, és még azt is kétségbe vonják, hogy helye van a világbajnokságon. Mikor a brazil Globo televízió erről kérdezte, a Lotus pilótája epésen válaszolt:

„Az F1-ben manapság nem könnyű híreket találni” – szúrt oda az interjú készítőjének, de egyben a sportág helyzetének is. „Lényegében mindig ugyanazok a versenyzők vannak az első és második pozícióban. A harmadikban úgyszintén. Nem úgy, mint 10-15 évvel korábban, amikor több csata zajlott és több hír volt. Ez azt jelenti, hogy az újságírók híreket keresnek ott is, ahol valójában nincsenek.”

Hazája állami olajvállalata, a PDVSA támogatását a Red Bulléhoz hasonlította. „Nem csupán engem támogattak, hanem egy csoport venezuelait, pont úgy, ahogy a Red Bull csinálja a versenyzői programjában. Szerencsére én eljutottam az F1-be, de másoknak nem sikerült hozni az eredményeket. Először nagy nyomást jelentett, hogy ’fizetős versenyző’-nek neveztek, de megtanultam élni vele, mert nem tud bármilyen versenyző úgy F1-es futamot nyerni, hogy nem övé a legjobb autó.”

„Ma még mindig úgy érzem, hogy alulértékelnek a Formula-1-ben. De ez csupán amiatt van, mert nem volt olyan autóm, mellyel meg tudtam volna mutatni a tehetségem” – árulta el bánatát Maldonado, aki szerint még sok évig helye van a kategóriában. „Vannak versenyzők, akik nem érdemlik meg, hogy a Formula-1-ben legyenek, de hiszem abban, hogy egyértelműen demonstráltam, én megérdemlem, hogy hosszú pályafutásom legyen.”

Mikor arról kérdezték, Mercedesszel képes lenne-e versenyeket nyerni, határozottan válaszolt. „Egy olyan autóval a győzelemért harcolhatnék minden versenyhétvégén. Ebben egészen biztos vagyok.”

Jövőjében azonban nem lehet biztos, ahogyan csapatát, a Lotust is kétségek övezik. Ha az istállót felvásárolja a Renault, Maldonadónak alighanem új alakulat után kell néznie. „Nehéz megmondani, hogy itt vagy valahol máshol folytatom. Remélem, hogy a Lotusnál, mert nagyon kellemes a légkör, és jól érzem magam velük. Az F1-ben azonban nem várhatsz el semmit.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: