F1
2015. március 20. péntek, 11:29
Szerző: Strommer Benjamin
A Red Bull tanácsadója nem túl optimista. Szerinte nem csupán ők, a Ferrari és Honda is esélytelenek, hogy a jelenlegi F1-es szabályok mellett felzárkózzanak a Mercedesre.
A gyenge szezonkezdés – a Red Bull egyik autója kört kapott a Mercedestől, a másik rajthoz sem tudott állni – után a csapat tanácsadója, Helmut Marko volt az, aki közölte a nyilvánossággal: nem kizárt, hogy az energiaital-cég kiszáll a Formula-1-ből, ha a sikertelen időszak folytatódik. Márpedig ő maga is úgy látja, kevés esély van arra, hogy rövid időn belül bárki befoghassa a domináns motort építő Mercedest.
„Ó, felejtsék el a zsetonokat!” – kezdett Marko a német Speed Weeknek. „Az egész, erőforrással kapcsolatos probléma bökkenője az, hogy úgy döntöttek, befagyasztják a fejlesztéseket. Bárki, aki lemaradásban találta magát, miközben a V6-os koncepcióra készült, az minden esélyét elveszítette, hogy bármikor is utolérje a Mercedest.”
Az egyetlen esély a szabályok megváltoztatása lenne – de csak lenne, a döntéshozás menete ugyanis bebetonozza, hogy a Mercedes szava döntsön ebben a kérdésben. „A gyors változtatásokhoz egyhangúság szükséges, a 2017-es módosításokhoz pedig többségi szavazás. A Mercedesnek négy csapata van, ami a legmagasabb szám, ezért sosem fogunk többséget elérni velük szemben.”
A Honda egyelőre sokkal nagyobb hátrányban áll a Renault-hoz képest, a McLarennél azonban sokkal optimistábbak: Eric Boullier szerint idővel utolérik majd a Mercedest. Marko csak legyint a pozitív hozzáállásra. „Mi a Red Bullnál nem hiszünk abban, hogy ilyen formájú korlátozások mellett bármelyik más gyártó valaha utol fogja érni őket. Ha nem az ő motorjukat használod, akkor pillanatnyilag nincs esélyed sem. Nem tudom elképzelni, hogy a Honda középtávon fel fog tudni zárkózni. A Ferrari teljesítményét is viszonylagosan kell értelmezni: nincsenek közelebb, csak jobbak, mint az előző évben.”
Felmerült olyan feltételezés is, mely szerint a csapat azért kelt ki ilyen élesen a Renault ellen, hogy saját autójának gyengeségét palástolja. Ezt bizonyíthatja, hogy az azonos erőforrásokat használó Toro Rosso alig maradt le tőlük. „Ez nem igaz. Egyszerűen nem vezettünk eleget, hogy beállítsuk az autót. Kvjat még versenyezni sem tudott” – cáfolta meg ezt Marko.