Marquez pályacsúccsal a pole-ban Pedrosa előtt

Motor

2015. július 11. szombat, 15:22

A négy szabadedzés behúzása után a kvalifikáción sem talált legyőzőre Marc Marquez, aki 2010 óta zsinórban hatodik rajtelsőségét szerezte a Sachsenringen. Mellőle repsolos kollégája, Dani Pedrosa, valamint a yamahás Jorge Lorenzo indulhat majd, míg a világbajnoki éllovas, Valentino Rossi a 6. helyen zárta a németországi időmérőt.

Q1
 
Alig tíz perccel a tét nélküli negyedik edzés után máris kezdetét vette a MotoGP időmérőjének első szakasza, amely során az volt a kérdés, melyik két versenyző csatlakozik az első három tréning alapján a top10-ben végző pilótákhoz a legjobb rajthelyekről döntő Q2-ben. Az előzetes papírforma alapján ezért a két pozícióért Maverick Vinales, Scott Redding és a két Pramac Ducati lehetett harcban, ennek megfelelően az első körök után a brit és Yonny Hernandez álltak a legjobban, mögöttük azonban legjobb openesként Hector Barbera volt a harmadik.
 
A negyedórás etap végéhez közeledve a Ducatik voltak elemükben: Hernandez és Barbera vették át a legjobb helyeket. Vinales is gyorsult: két perccel a leintést megelőzően a második helyre jött be a suzukis. Végül hiába iparkodott Redding, a kolumbiaira és a spanyolra már nem tudott veszélyes lenni, akik így továbbléptek a második szakaszba, a Marc VDS Racing pilótája pedig még Barberától is kikapott. Egészen jól szerepelt az apriliás Alvaro Bautista is, aki Danilo Petrucci mögé a 16. helyre kvalifikálta magát.

21773_orig_a28f39ceceabb2511230319cea2c4a18

Q2

Tíz perc pihenő után máris következett a mindent eldöntő második szakasz. A hétvége összes eddigi edzését megnyerő Marc Marquez nem aprózta el a dolgot: rögtön az első igazán gyors körében megdöntötte a saját maga által 2014-ben felállított pályacsúcsot! A címvédő mögött Andrea Iannone volt a második az etap elején, míg a ducatist Valentino Rossi követte a sorban. Bradley Smith is képernyőre került, ám a Német Nagydíj eddigi részében remeklő brit nem az eredményével, hanem egy óriási mentéssel hívta fel magára a figyelmet.

Az utolsó nagy hajrát Jorge Lorenzo nyitotta meg egy második helyet érő körrel, s bár Dani Pedrosa néhány másodpercig még a vezetést is átvette, ám Marquez szinte azonnal válaszolt csapattársa idejére, s 1:20.336-os rekordot repesztett! Ez végül már elegendő is volt a pole pozíció megszerzéséhez (2010 óta az összes sachsenringi időmérőjét megnyerte!), s mivel Pedrosa is megtartotta a második helyét, a Repsol Honda csapata kettős sikert aratott. Az első sort Lorenzo teszi majd teljessé a vasárnapi futamon, míg a másodikba Iannone és Hernandez mellett a legutóbbi rajtelsősége után most hatodiknak kvalifikáló Rossi állhat fel holnap délután. Aleix Espargaro lett a hetedik a Suzukival, megelőzve a testvérét és annak Tech3-s kollégáját, Bradley Smith-t, míg a sort Cal Crutchlow, Andrea Dovizioso és Maverick Vinales zárta.

A MotoGP programja holnap 9:40-kor folytatódik a warm uppal, míg a királykategória futama szokás szerint 14 órakor rajtol majd.

A teljes rajtsorrend:


























1.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

2.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

3.

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

4.

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

5.

Yonny HERNANDEZ

COL

Octo Pramac Racing

Ducati

6.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

7.

Aleix ESPARGARO

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

8.

Pol ESPARGARO

SPA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

9.

Bradley SMITH

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

10.

Cal CRUTCHLOW

GBR

CWM LCR Honda

Honda

11.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

12.

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

13.

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

14.

Scott REDDING

GBR

EG 0,0 Marc VDS

Honda

15.

Danilo PETRUCCI

ITA

Octo Pramac Racing

Ducati

16.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

17.

Alex DE ANGELIS

RSM

E-Motion IodaRacing Team

ART

18.

Jack MILLER

AUS

CWM LCR Honda

Honda

19.

Nicky HAYDEN

USA

Aspar MotoGP Team

Honda

20.

Loris BAZ

FRA

Athinà Forward Racing

Yamaha Forward

21.

Mike DI MEGLIO

FRA

Avintia Racing

Ducati

22.

Hiroshi AOYAMA

JPN

AB Motoracing

Honda

23.

Eugene LAVERTY

IRL

Aspar MotoGP Team

Honda

24.

Michael LAVERTY

GBR

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

25.

Claudio CORTI

ITA

Athinà Forward Racing

Yamaha Forward